MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, akkor szeretném röviden összefoglalni mindazt, ami itt elhangzott, és a felvetődött kérdésekre is néhány ponton választ adni.

Úgy gondolom, Szalay Gábor képviselő úr felvetéseire, amelyek a kérdések megfogalmazásával kapcsolatosak, igazából akkor lehet konkrét választ adni, amikor majd a benyújtott módosító indítvány ide kerül elénk. Úgy gondolom, amennyiben ezek a módosító indítványok majd olyan jellegű pontosításokat, stilisztikai, megfogalmazásbeli változtatásokat eszközölnek, amelyek magát a kérdések felvetését, illetve a kérdés céljait igazából nem változtatják meg, és a kérdés mikéntjét nem fogják tompítani, akkor úgy gondolom, azok a módosító indítványok nagy valószínűséggel támogatásra fognak találni.

A képviselő úr említette, hogy a kínálkozó lehetőségek közül ez volt a legjobb, és meggyőződése, hogy ez volt a legjobb konstrukció, amelyre végül is a kormány szerződött. Pontosan ez az egyik pont az, amelyre a vizsgálóbizottság működése kapcsán választ szeretnénk kapni, hogy valóban egy konstrukció, egy lehetőség volt-e, valóban nem volt-e úgymond birtokon belül a kormány, mint ahogyan azt az államtitkár úr is említette, és a kormány jelenlegi helyzetében nem adódhatott volna-e más megoldás ennek a kivásárlási konstrukciónak a lebonyolítására.

(19.30)

Reményeink szerint, ha a bizottság megalakul, akkor erre a kérdésre is választ kaphatunk.

Göndör képviselő úr elég sok mindent fölvetett, elég sok mindent elmondott. Én úgy gondolom, hogy a Fónagy képviselő úr által elmondottak nagyon tárgyszerűek - ahogy képviselő úr is említette -, feketén-fehéren elhangzott tények voltak, amelyek talán több ponton is megcáfolták Göndör képviselő úr felvetéseit, és olyan pontosításokat tartalmaztak, amelyek talán mindannyiunk számára hozzájárulhatnak ahhoz, hogy azt az adott helyzetet világosabban és tényszerűbben láthassuk, amely tulajdonképpen a kormány mozgásterét is kijelölte.

Úgy gondolom, hogy nagyon jó volt hallani Fónagy úrnak ezt a tárgyszerű helyzetelemzését és bemutatását, és bízom abban, hogy mindazok a képviselőtársaim, akik majd a bizottság munkájában részt fognak venni, részben ezeket az adatokat, ezeket a tényeket, részben pedig azokat a szerződéseket is megismerhetik, amelyek ennek a jelenlegi helyzetnek a körülményeit biztosították, illetve ezt a tárgyalási helyzetet létrehozták, és a tárgyalásokhoz alapot biztosítottak.

Egy nagyon fontos felvetés, amit Göndör képviselő úr tett a szerződések nyilvánosságával és azok megismerésével kapcsolatosan: nekünk az a véleményünk - és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, és ezért fogalmazhatok többes számban -, hogy ha már egyszer közpénzekről van szó, ha már egyszer több száz milliárd forintnyi közpénz felhasználásáról van szó, akkor mindenképpen szükséges nemcsak a bizottság tagjainak, hanem valamennyi magyar állampolgárnak és adófizetőnek megismerni azokat a módokat, ahogyan ezek a közpénzek elköltésre kerülnek. És, ha most képviselő úr úgy tette föl a kérdést, hogy vajon igényként merül-e föl, hogy a bizottság tagjai majd megismerhessék ezeket a szerződéseket, ezekre a válasz egyértelműen az, hogy igen, szeretnék képviselőtársaim is megismerni ezeket a szerződéseket. Amennyiben bizonyos helyeken titoktartási kötelezettség van, ott természetesen ezekkel élni kell. De szeretnénk elérni és biztosítani azt, hogy a közpénzek felhasználása - ahogy ezt egyébként önök is kifejtették - minél átláthatóbb, minél szélesebb körű legyen, és minden egyes adófizető magyar állampolgár tudhassa azt, hogy az ő adóforintjai hogyan és milyen módon kerülnek elköltésre.

Tisztelettel várom, várjuk tehát a módosító javaslataikat, és bízunk abban, hogy a módosító javaslatokkal együtt támogatni fogják majd ennek a vizsgálóbizottságnak a felállítását, és a kormánypárti képviselők is ebben tevékenyen részt fognak majd venni.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu