NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Én sem akarok többet kétpercezni, de szeretném kiábrándítani az elnök urat: én személy szerint egy másodpercig, egy vonásában nem értek egyet az alaphatározattal, és azt gondoltam, hogy abból, amit elmondtam, ez világos.

De szeretném most megerősíteni az elnök úrnak: nem értek egyet a szellemével, ami a Magyar Köztársaságot a honvédelmével együtt egyfajta alávetett helyzetbe kívánja tenni, és egyfajta szolgai készséggel próbálja kiszolgálni mindazon célokat, amiket külső elvárások szabnak meg a számunkra. A koncepciójával sem tudok egyetérteni, hogy mindent ennek rendel alá, mert ha ezt valaki figyelmesen elolvassa, ez az előterjesztés erről szól. Lehet aztán ebből sok mindent kimazsolázni, át lehet kicsit variálni. Ahogy mondtam, a rokon értelmű kifejezések igen ügyes variálásával van ez a szöveg felépítve, de valójában akármelyik részével kezdjük, akár az első ponttal, akár az utolsóval, mindig az jön ki belőle, hogy itt a legelső és legfontosabb dolog valójában az, hogy valamiféle, nem is igazán körülhatárolt, nem is igazán pontosan definiált, de külső elvárásoknak, külső hatásoknak, külső megkereséseknek legyünk képesek a lehető leghatékonyabban, legrugalmasabban, leggyorsabban, és akár a teljes erőforrásainkkal a szolgálatába állni. Ezt én a magam részéről - és azt hiszem, képviselőtársaimmal ebben nagyjából egyet is értünk, vagy talán egészében is - nem tartom elfogadhatónak.

Ezért lett volna szükség további komoly, kemény, veszekedős, vitatkozós egyeztetésekre. És ha ezek után jutunk egyetértésre, azt kellett volna idehozni, és nem ezt, ami most előttünk van.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu