DR. HANKÓ
FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr.
Tisztelt Képviselő Urak! Azért kértem szót, mert úgy gondolom, hogy ha a
tisztelt képviselők vették a fáradságot, hogy nagyon alaposan felkészültek, és
igen tartalmas hozzászólásokkal járultak hozzá a törvényjavaslat vitájához,
akkor részben illik is reagálnom arra, amit elmondtak, illetve részben azokra a
módosító javaslatokra, amelyek közül egyet
tud támogatni a kormány, a többit sajnos nem.
Talán
rögtön szeretnék reagálni Füle István képviselő úr mostani felszólalására,
hiszen ebben kifejtette annak a két módosító javaslatnak a lényegét, illetve az
egyik mellett érvelt, amelyet a vitában előterjesztett. Itt az a helyzet,
képviselő úr, bár pontosan nem ismerem, hogy a kollégáim mivel érveltek a
vitában, amikor nem támogatták ezt a javaslatot ‑ egyébként
helyesen tették, mert az Európai Közösséget létrehozó szerződés 28. cikke elég
egyértelműen körülírja azokat a szempontokat, amelyekre hivatkozással
kényszerítő követelmény alkalmazására nyílik lehetőség: a katasztrófavédelem
nem szerepel ezek között. Nyilván más tekintetben, máshogyan valahol nem
kizárt, hogy lehessen érvényesíteni, de ez viszonylag kötött szabályozást
jelent.
Ha
már a módosító javaslatokra tértem ki, akkor szeretném itt megemlíteni, hogy
tudjuk támogatni Ivanics Ferenc képviselő úrnak azt a módosító javaslatát,
amely az ajánlás 4. pontjában szerepel, és amely egy precízebb megfogalmazást
tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a tájékoztatást az adott tárcának milyen módon
kell megvalósítania, és itt egy internetes honlapon való közzétételről szól a
törvényjavaslat.
Köszönöm
szépen a vitában elhangzott hasznos észrevételeket. Itt arra szeretném még a
hangsúlyt helyezni, hogy itt egy nagyon fontos európai közösségi jogelvnek, a
kölcsönös elismerés elvének a hazai jogban egy generális törvénnyel történő
implementálásáról van szó. Ha csak annyit említek, hogy az úgynevezett Cassis
de Dijon-ügyből ismerheti meg az európai jogásztársadalom, akkor ezzel olyan
ítéletre hivatkozom az Európai Bíróság joggyakorlatában, amely talán a tíz, de
lehet, hogy az öt legismertebb döntéseinek egyike. A kölcsönös elismerés elve
az 1978-ban meghozott döntést követően szinte végighullámzott az egész
közösségi jogon, és magának a Cassis de Dijon-ügynek is elég komoly irodalma
van. Egy nagyon-nagyon fontos döntésről van szó, aminek a lényegét alapvetően a
törvényjavaslat így nem mondja ki, de tulajdonképpen azt jelenti, hogy az
Európai Unió bármely tagállamában jogszerűen előállított termék az összes
tagállamban jogszerűen előállított terméknek minősül, amely rendkívüli módon
hatott az áruk szabad mozgására és a négy alapszabadság megvalósulásának
kiteljesedésére.
Nagyon
szépen köszönöm az észrevételeket, a hozzászólásokat. Arra szeretném kérni a
Házat, hogy amilyen egyetértés mutatkozott magának a törvényjavaslatnak a
támogatásával kapcsolatban a vita első szakaszában, ez maradjon meg a
szavazásra is, és akkor minden bizonnyal hamarosan hatályba léphet majd ez az
új törvény.
Köszönöm
szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés