DR. MEDGYESSY
PÉTER miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ön nem
nagyon szavatartó ember, mert azt ígérte nekem, hogy húsz évig nem fog föltenni
nekem kérdéseket. Én két évben kiegyeztem volna, most mégis itt kérdezősködik,
de természetesen ez az ön kötelezettsége és lehetősége, ezért szívesen
válaszolok a kérdésére.
Az
első kérdésre: ez abban az időszakban történt, amikor én voltam a
pénzügyminiszter, és Draskovics Tibor volt az államtitkár. Semmifajta
rejtegetnivaló nincs emögött, jogértelmezési kérdés volt, ahol egy olyan döntés
született, ami valóban megoldást hozott a problémára. Ugyanis, képviselő úr,
nem tudom, mennyire ismeri a részleteit, de itt egy olyan dolog történt, hogy
valójában, miközben tisztességgel fizették a jövedéki adót, aközben büntetést
kellett fizetni azért, mert még nem volt meg az engedély. Ezt az ellentmondásos
helyzetet kellett tisztázni, és ezt az ellentmondásos helyzetet sikerült utána
rendezni.
Képviselő
úr tehát egy olyan témát vetett föl, ami a régmúlté, ami megoldódott, és ami
korrekt módon oldódott meg, úgy gondolom, minden, egyébként tisztességes,
jövedéki adót fizető cég érdekének megfelelően.
Köszönöm
szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés