DR. NÉMETH
IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm, elnök úr.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ami az ígéreteket illeti, a kormány
versenyképes, az európai uniós integrációba beépülő magyar mezőgazdaságot kíván
teremteni. Minden törekvésünk és cselekedetünk ma is erre irányul. Azonban felhívom
képviselő úr figyelmét, az európai uniós felkészülés nem kétéves program volt,
ha az Orbán-Torgyán-kormány is az elmúlt négy esztendőben a három év lemaradás
helyett időarányosan teljesítette volna a felkészülés feladatait, természetesen
nemcsak az intézményrendszer kiépítésében, hanem a gazdák helyzetbe hozásában,
akkor most egészen más állapotok lennének a komoly elemi károk ellenére is. (Taps az MSZP soraiban.)
Ha
az Európai Unió által a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésére 2000-ben
fölajánlott 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra önök legalább
csak a pályázatot ki tudták volna írni, akkor a gazdák már régen felhasználták
volna ezt a forrást, ezt ugyanis bizonyították, hiszen fele annyi idő alatt,
két év alatt képesek voltak annyi pályázatot benyújtani, amellyel lefedhető ez az
összeg és eljuttatható a gazdálkodókhoz.
(14.00)
Ami
a költségvetést és az agrárgazdasági támogatásokat illeti: a képviselő úr által
említett megtakarítási kötelezettség, szeretném említeni, a 2004. éves, FVM-hez
tartozó költségvetésnek 2,5 százaléka. Úgy gondolom, hogy inkább köszönet
illeti a kormányt a tekintetben (Derültség
és felzúdulás a Fidesz padsoraiban.), hogy figyelembe vette ezt a nehéz
helyzetet, és a gazdáktól egyetlen fillért nem vont el, ami a termelési,
beruházási és piaci támogatásokat illeti. Sőt, a megállapodás kapcsán
többletforrásokat biztosított a megállapodás betartására. (Taps az MSZP padsoraiban.)
De
ha a Fidesz-képviselőkkel el kell számolni, szívesen megteszem az utolsó
tégláig, ugyanis önöknek kellene tükörbe nézni, hogy négy évvel ezelőtt miért
feleennyi volt az agrártámogatás, és miért csak a kampányidőszakban hoztak
érdemi intézkedéseket az agrárium talpraállítása
érdekében. (Nagy taps az MSZP padsoraiban. ‑ Közbekiáltások
ugyanonnan: Úgy van!)
Képviselő
úr mondja, hogy válság van. Én is kérdezem, hogy tessék mondani, egy olyan
ágazatban, ahol kétszeresére növekedtek a beruházások, ahol a közösségi
szervezetek alapítása sokszoros mértékű a korábbi időszakhoz képest, akár a
négyéves ciklushoz is merjük hasonlítani az elmúlt másfél évet, az az ágazat
mély válságban van? Nem, képviselőtársaim! Nagyon jelenős piaci érdekharc van,
ami várható volt az európai uniós csatlakozás előtt, és sajnos a kormány most
sem és az európai uniós csatlakozást követően még inkább nem tudja a termelők helyett
ezt a piaci érdekharcot megvívni.
Ami
a megállapodásban foglaltakat illeti: szeretném önt biztosítani, hogy a kormány
minden vállalását be fogja tartani. Szeretném azt hinni természetesen, hogy az
aláíró felek is ugyanezt fogják tenni. Hogy csak néhányat említsek meg ebből: a
Európa-terv agrárhitelprogramja bővítésére 60 milliárd forint többletkeretet
biztosított a kormány. Elfogadta, ebből 30 milliárd forintot a kistermelők
számára elkülönítettünk. Módosítottuk az áfatörvényt, így számtalan támogatást
mentesítettünk az áfa-visszaigénylési tilalom alól. A közvetlen kifizetések
tekintetében a nemzeti kiegészítésből 46 milliárd forintot a tavasszal ki
fogunk fizetni a gazdálkodóknak, amire nem volt még példa az elmúlt tíz
esztendőben sem. A tejpiaci intézkedések tekintetében is a rendeletek többségét
meghoztuk.
Úgyhogy
megnyugtatom a képviselő urat: a kormány a utolsó betűig meg fogja tartani a
megállapodást. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés