DR. PERSÁNYI
MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!
Tisztelt Képviselő Úr! A szikrai Holt-Tisza partján valóban a kilencvenes évek
elején került magántulajdonba több mint 3 kilométernyi part menti sáv különböző
jogcímeken, és a földhivatali rendezetlenség következtében sajnos jogellenesen
a vízfelület is. Ezek a korábbi szövetkezeti területek jelenleg sem tartoznak a
védett területek közé, de ennek a megváltoztatásáról intézkedni fogunk, hogy
egyszerűbb legyen az állami pozíció, meg egyébként is indokolja a helyzet.
Ami
a jogszerűen, de nem szerencsés módon magántulajdonba került területeket
illeti: ezek a földalapok elkülönítésekor, 1992-ben ‑ tehát
amikor még nem volt védelemre tervezett a szóban forgó terület ‑ nem
tartoztak a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról
szóló '95. évi XCIII. törvény (Sic!) hatálya
alá. Ezt követően megindult a védettségi eljárás, a Kiskunsági Nemzeti Park a
védelemre tervezett területek lehatárolásakor szembesült azzal a ténnyel, hogy
a magántulajdonosok ellenzik a védetté nyilvánítást, illetve telekáron hajlandók
ingatlanjaikat esetleg eladni a természetvédelem számára. Tehát valóban, itt
évtizedes problémával állunk szemben, amelyet egyetlen megelőző kormány
megoldani nem tudott.
A
holtágak megóvásával, hasznosításával kapcsolatos 38/2000. (V. 5.)
számú országgyűlési határozat végrehajtásáról készült jelentés meghatározta az
úgynevezett bölcs hasznosítású holtágak körét. Ennek alapján a szikrai
Holt-Tisza is ezek közé került. Ebből sajnos nem következik az, hogy a holtágat
állami tulajdonba is kell kötelezően venni, de ezt célszerűnek tartom ‑ nyilván
az anyagi lehetőségek függvényében ‑ megtenni. A kisajátításról
szóló jogszabályok lehetővé teszik a meghatározott közérdekű célra nem állami
tulajdonban lévő ingatlanok tulajdonjogának megszerzését. Az állam akkor
szerezheti meg ezeket, ha azonnali, teljes és feltétlen kártalanítást biztosít.
A közérdekű célként meghatározható a természetvédelem is, ha a védelem másként
nem biztosítható. A kisajátítási eljáráshoz szükséges feltételek meglétét,
elsősorban a pénzügyi fedezetet a tárca meg fogja vizsgálni.
Egy
bizonyos, hogy jelenleg is dolgozunk ezen a programon, s a nemzeti fejlesztési
terv környezetvédelmi és infrastrukturális operatív programjának részeként tervezzük
az úgynevezett alpár-bokrosi hullámtéri öblözet tájrehabilitációját, ennek
része a szikrai Holt-Tisza. A már elkészített tervekben 1,6 millió euró ‑ tehát
komoly összegről van szó, közel 400 millió forintról ‑ szolgálja
a hullámtéri területek vásárlását. Bízom benne, hogy ennek a projektnek a
megvalósításával lehetővé válik ennek a régen húzódó gondnak a megoldása is.
Köszönöm
megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok
soraiban.)
(13.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés