FARKAS
IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak egy
félreértésről lehet szó, mert amikor a bizottsági véleményt elmondtam, abból
nem következett, hogy akadályt akarunk gördíteni, és azt is elmondtam, hogy jó
szándékúnak tartjuk ezt az előterjesztést. Mindössze azt látjuk problémának,
hogy amikor legelőször néhány éve előjött a munkaerő-kölcsönzés, és ez a munka
törvénykönyvébe bele lett fogalmazva, akkor az akkori ellenzék számos kritikát
fogalmazott meg azzal kapcsolatban. És úgy gondoljuk, hogy az a
munkaerő-kölcsönzési gyakorlat, amelyik ilyen eredményre vezet, mint ami most
is folyik, az nem lehet jó.

Ezért
mi azt kértük, mostani kormánypárti képviselők és ellenzéki képviselők, hogy
vagy e helyett az előterjesztés helyett, vagy ezt megelőzően, vagy ezzel
párhuzamosan tekintsük át a munkaerő-kölcsönzésnek a szabályait, és nézzük meg,
hogy milyen problémák vannak ott, mert azok mögött kell megkeresni a generális
szabályokat, nem pedig egy ilyen kisebb tartalmú megoldás mögött, mint amiről
itt szó van. Példaként is elmondtam, hogy az idénymunkát vetettük fel akkor,
hogy honnan hordanak be embereket, hogy a munkaerő-közvetítésben miért nem arra
helyeződik a hangsúly, hanem most már egy ilyen rendszeres gyakorlattá vált a
nagyobb cégeknél is ez a munkaerő-közvetítés. És ebből nagyon jól megélnek emberek,
az ezeket használó cégek is nagyon jól elboldogulnak, nyilván valamilyen ok
miatt, a hátterét kellene ezeknek a dolgoknak megvizsgálni.

Tehát
ezt tartanánk mi fontosnak, és ha mindenre tudjuk a választ, akkor majd
előjöhetnek ilyen kisegítő, kiegészítő jellegű szabályok is, de szerintem a fő
problémát nem szabad nekünk szem elől téveszteni.

Forrás: parlament.hu