FARKAS
IMRE (MSZP): Kedves Képviselőtársaim! Nem akarom a vitát generálni, azért mégis
úgy gondolom, hogy amikor általános vita kezdődik, akkor lehet arról beszélni,
hogy a munkaerő-kölcsönzésnek mik a fogyatékosságai, mert végeredményben abból
ered ez a képviselői előterjesztés is.
Azt
hiszem, azt is tudni lehet, vagy meg lehet kérdezni, hogy tervezi-e a kormány
ennek a problémának a generális szabályozását. Mert ha tervezi, akkor kérdés,
hogy ez beleillik-e majd abba a körbe vagy nem illik bele. A gazdasági
bizottság ülésén mi ezt megkérdeztük. Először határozott választ kaptunk, hogy
nem tervezi mostanában a kormány, később az volt a válasz, hogy talán, ha ez
megvalósul, akkor azt követően sor kerülhet a törvénynek valamiféle
módosítására. Ezért én mégis azt gondolom, hogy egy általános vitába ez még
beleillik.
(18.50)
A
másik, amit szeretnék hangsúlyozni: igenis úgy látom, hogy van verseny azon a
piacon, akik a támogatásokat igénybe veszik, és megmondom őszintén, én egy
rossz szándékú, rosszízű versenyt látok, mert én úgy látom, hogy a munkáltatók
egy bizonyos köre eleve a támogatásra spekulál. Igenis ilyen szándékkal
mondanak fel adott embereknek, hogy később támogatott emberként visszaveszik.
Igénybe veszik utánuk a maximális támogatást, amikor az időtartam letelt,
elküldik az embert, és felveszik a következik munkavállalót ugyanilyen tartalommal.
Ezért
vitatkoznék egy kicsit saját magunkkal azon, hogy ez a forma most kell vagy
nem. Én úgy látom, hogy az eddigi támogatásokra rengeteg pályázat érkezett be,
és sokkal több embert is alkalmaznának, ha a támogatás összege több lenne. Most
az összeg nem lesz több, csak végeredményben még egy forma bejön, és az a nagy
kérdés, hogy ez a forma jobb lesz-e, mint az eddig alkalmazott formák.
Én
ezeket a problémákat látom, és ezért fogalmaztuk meg a bizottságban ezt az
álláspontot.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés