TÁLLAI
ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A
Medgyessy-kormány, amikor hivatalba lépett, többek között azt hangsúlyozta,
hogy amit az elődje, a polgári kormány jól csinált,
azt nem fogja megváltoztatni. Így volt ez a Széchenyi-tervvel, így volt
ez az otthonteremtési támogatással, és nagyon jó hír volt akkor az ország
számára, hogy ezt mondta a diákhitelre vonatkozóan is.
Ami
jó, megtartjuk, mondta a Medgyessy-kormány; olyannyira, hogy a kormányprogram
felsőoktatási fejezetében a diákhitelrendszerről a következő ígéret áll: A
diákhitel konstrukcióját továbbfejlesztjük, az igénybevétele lehetőségeit
bővítjük.ö Ebben a kérdésben megszólalt Kovács László pártelnök úr is, aki maga
kijelentette, hogy a diákhitel kamatait csökkenteni fogjuk; azt nem tudjuk,
hogy mennyivel, de csökkenteni fogjuk.
A
Diákhitel Rt. honlapján kérdéseket tehetnek fel a diákok, a hallgatók. A
legtöbb kérdés, amit föltesznek, hogy fix
kamatú-e a diákhitel, vagy nőhet-e a kamat összege, alacsony marad-e a kamat
két-három év múlva is. Ez érdekli, ez foglalkoztatja a diákok
százezreit. Miután megkapták a kormány válaszát, joggal reménykedtek,
bizakodtak és számolgattak ‑ marad a diákhitel, csökkenni fog a
kamat.
Nézzük
azonban a valóságot! A valóság ebben az esetben is teljesen más, mint a
kormányprogramban leírtak, illetve az ígéretek szintjén. A Medgyessy-kormány az
exportorientált, a versenyképességet javító, az árfolyam-stabilitást ígérő
antiinflációs gazdaságpolitikájának eredményeképpen ‑ természetesen
az eredményö idézőjelben ‑ a hitelek kamatai a kétszeresére
emelkedtek. A vállalkozások hitelkamatai, az otthonteremtés kamatnövekedése
elérte sajnos a diákhitelek kamatát is, és a kormány kétszer közel 12
százalékra, mintegy 3 százalékkal emelte a diákhitelek kamatát.
Tisztelt
Országgyűlés! Mivel kamatos kamatról van szó, tudjuk, hogy ennek nagyon komoly
terhei vannak a hitelt fölvevők, az adósok tekintetében, ez ma több mint 150
ezer diák. A kormány kijelentette: nem hajlandó a fiatal pályakezdők terheinek
átvállalására. A magas visszafizetési kötelezettség, amely adott esetben több
százezer vagy millió forintot is jelent, és több évre kinyújtja a visszafizetés
idejét, elgondolkodtatja a hallgatókat, a felvételizőket. Sokan, több ezren
valószínűleg ezért nem jelentkeznek, és ezért csúsznak, maradnak le a továbbtanulás
lehetőségéről.
A
Fidesz-frakció ezért törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy
enyhítsünk a diákhitelt felvevők terhein. A javaslat lényege, hogy a leendő
munkáltató átvállalja a hiteltörlesztés mértékét. Mindezt teheti úgy, hogy ne
kelljen adót és járulékot fizetni utána. Lényegében úgy működne a rendszer,
mint egy utólagos tanulmányi szerződés, hiszen amikor a költségek felmerülnek,
a diák felveszi a hitelt, az állam megfinanszírozza, és annak a törlesztését
pedig később a munkáltatója, aki őt mint szakembert alkalmazza, vállalja
magára, mint egy utólagos tanulmányi szerződés esetében.
Tisztelt
Képviselőtársaim! E tekintetben a kormány már véleményt alkotott. Most a vita
során neki nincs lehetősége elmondani a véleményét, ezért szeretnék segíteni.
Magyar Bálint oktatási miniszter azt mondta: Előnyös lehet a Fidesz
diákhitellel kapcsolatos javaslata, amely szerint a munkáltató vállalná a
diákhitel előtörlesztését munkavállalója helyett.ö Az oktatási miniszter erről
az Európai Egyetemek Szövetsége tanácsülésének sajtótájékoztatóján
nyilatkozott. Egyértelmű a miniszter kijelentése, támogatja a Fidesz
javaslatát. A költségvetési bizottsági ülésen sem utasították el az SZDSZ-es
képviselők ezt a javaslatot.
Tisztelt
Országgyűlés! Arra kérem önöket, arra kérem tisztelt kormánypárti
képviselőtársaimat, gondolkodjanak el azon, hogy a Medgyessy-kormány tudja-e
teljesíteni azt az ígéretét, hogy azt szeretné, hogy élethosszon át történő
tanulás legyen, mert ha a diákhitelrendszer emelt kamatával kell
visszatörleszteni a fölvett hiteleket, akkor az élethosszig tartó tanulás
helyett az élethosszig tartó törlesztés fog megvalósulni. Ezért kérem, hogy
támogassák a törvényjavaslatot.
Köszönöm
szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés