DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A Toller képviselő úrral kialakult, nem túl épületes vitámat szeretném azzal elvarrni, hogy utoljára szólok hozzá a mai napon, mert annak már nincs értelme, hogy az érvei között az legyen a legsúlyosabb, hogy én egy együttműködésre képtelen ember vagyok. Akkor is együttműködtem polgármesterként más településekkel, '90 óta, amikor Toller képviselő úr még nem sejtette, hogy egyszer az a megtiszteltetés éri, hogy Pécs város polgármestere lesz. Valószínűleg a Pannon Volán privatizációja vagy önkormányzati tulajdonba adása kapcsán a köztünk lévő nézetkülönbség motiválta ezt a megjegyzését. De tegyük ezt félre, majd megbeszéljük ezeket a kérdéseket máshol, mert ilyen szinten nincs értelme vitatkozni.

Tatai Képviselő Úr! Én nem Gémesi képviselő úrtól szedem azt az 1700 települést, mert ön arra hivatkozott, hogy miért Gémesi képviselő úrra reagálok, és mi egymással vitatkozunk. A kezemben van az egyik bizottságnak a jegyzőkönyve, ahol Bekényi József, a Belügyminisztérium képviselője, egy jeles szakember ebben a műfajban, beszél 1700, ezer főnél kisebb településről. Bizottsági vitákban is ez nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy az, ami előttünk van, elsősorban erről az 1700 településről szól.

Én - akkor szintén nem volt ön itt, amikor Toller képviselő úr sem volt itt - azzal kezdtem az első megszólalásomat, hogy egy kistelepülés polgármestereként számomra teljesen nyilvánvaló, hogy tizenegynéhány évvel az önkormányzati rendszer kialakítása után az egész rendszer újragondolása aktuális lehet. Pusztán azzal nem értünk egyet, hogy nincs újragondolva semmi, csak ahol a legkisebb ellenállást véljük, és ez a széttagolt kistelepülések világa, ott elindítunk egy olyan folyamatot, aminek az lesz a vége, hogy 1700 kicsi településnek az önkormányzatisága kiürül, és ez surranópályán történik.

Tehát ne lássanak bennem vagy bennünk olyan embereket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akik nem akarnak együttműködni, csak kiszámítható módon szeretnénk együttműködni egy közigazgatási reformban - ez pedig nem az, ami itt előttünk van.

Forrás: parlament.hu