DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagy figyelemmel hallgattam kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim vezérszónoklatát, és azt gondolom, valóban nagyon tanulságos volt, érdemes ezzel a valamennyiünk számára nagyon fontos üggyel részletesen is és komplexen is foglalkozni.
(12.40)
Azon is elgondolkodtam, hogy milyen módját válasszam annak, hogy azokat a félreértéseket vagy időnként csúsztatásokat, vagy időnként valótlanságokat, amelyek elhangzottak, milyen módon lehet a leghatékonyabban itt a vitában elmondani és cáfolni, nehogy megragadjon. Ezért úgy döntöttem, hogy bár nem szokásos forma, hogy a beterjesztő kormánytag a vitában is aktívan részt vesz, én mégis élni fogok ezzel a lehetőséggel, amit a Házszabály nekem kínál, hogy soron kívül bármikor szót kérhetek.
Ezért most a hátralevő 58 másodpercben azt szeretném elmondani, amit több ellenzéki képviselő is mondott, hogy a nyilatkozathoz, amit a kormány tett, akár csatlakozhattak is volna, mert csak általánosságokat tartalmazott, semmi konkrétumot. Rosszul tetszenek emlékezni, ebben a nyilatkozatban szó szerint benne volt, most ebből idézek: kinyilvánítjuk, hogy a kistérségi közigazgatási szint törvény általi, tehát többcélú, kötelező társulásos formában való megvalósítása akkor lehetséges, ha ez magában foglalja a szolgáltatási, államigazgatási, önkormányzati és területfejlesztési feladatellátást, és az állam, a költségvetés hozzájárul a társulás működési feltételeinek biztosításáhozö.
Szó szerint idéztem a nyilatkozatból. Ehhez csatlakozott az az ezres nagyságrendű önkormányzat, civil szervezet, polgármester, tudva, hogy a törvénnyel létrehozandó többcélú kistérségi társulást támogatják. Csak azért, hogy mindenki, aki figyelemmel kíséri a vitát, pontosan és világosan értesülve legyen erről.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés