DR. MIKES ÉVA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Belügyminiszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló vezérszónoktársam beszélt arról, hogy ez üres doboz a feladatok, hatáskörök, valamint üres doboz a finanszírozás várható részletszabályai tekintetében. Én szeretném azt a kérdést feltenni, hogy ha nem arról van szó, hogy egy minden elemében elkészült, befejezett csomagot kapunk a Ház elé megtárgyalásra, akkor vajon mi az oka annak, hogy ez a csomag ide került. Önök azt mondják, hogy lehetőséget kell hogy adjunk a jó szolgáltatások igénybevételéhez a kistelepülések lakóinak is, és ennek meghatározott módja lehet a társulási forma. El kell mondjam, hogy ez a lehetőség rendelkezésre áll, hiszen nyilvánvalóan a '97-es, az önkormányzatok társulásáról szóló törvénnyel kapcsolatos módosíthatóság és részletvélemények mellett ez egy alkalmazható törvény.
Az előző ciklusban, amikor a kistérségek intézményesítéséről beszéltünk, akkor önök minden téma mellett és minden lehetséges fórumon kifejtették azt, hogy ezzel nem értenek egyet, hanem az önkéntes társulások, olyan önkéntes társulások, amelyek tekintetében nem érvényesül az országos lefedettség, nem érvényesül az, hogy ezek ne metsszék egymást, és legkevésbé sem érvényesül a stabilitás - nos, ezen önkéntes társulások szakmai kapacitásbővítése mellett voltak, és vitatták azt, hogy a kistérséget intézményesítsük, hogy a kistérség mint jogintézmény megjelenjen ilyen módon a magyar jogrendszerben.
Az előző ciklusban az az igény megfogalmazódott, és el is indultunk azon az úton, hogy egyfajta ösztönző rendszerrel segítsük elő a kistérségek intézményesítését. Önök az előző ciklusbeli ellenkező véleményükhöz képest nagyobb sebességre kapcsoltak, azon a stádiumon, hogy ezt egy ösztönző rendszerrel kellene előállítani, ami változatlanul a mi véleményünk, túlhaladva, ezt mintegy beelőzve - más kérdés persze, hogy ezt előzésnek nevezhetjük-e, vagy pedig lemaradásnak - a kötelező társulások pártjára álltak, teljesen áthúzva az előző ciklusbeli véleményüket.
Hadd tegyem még ehhez hozzá azt, hogy nem szabad arról elfeledkeznünk - kevés szó esett róla -, hogy nemcsak a többcélú kistérségi társulásokról szóló, és eddig már sok tekintetben támadott törvényjavaslat fekszik most előttünk, hanem az alkotmánymódosítás is, illetve az önkormányzati törvény módosítása is. Látszólag e két törvény csak azért kerül módosításra, hogy megteremthesse annak az alapját, hogy a többcélú kistérségi társulásról szóló kétharmados törvényt tárgyalhassuk. Ez nem így van. Az alkotmánymódosításban, noha úgy tűnik, mintha csak ott nyúlna bele az alkotmányba, hogy lehetővé tegye a kötelező társulások szabályozását, megjelenik az alkotmányszöveg szintjére emelve, hogy a kormány által meghatározott kistérségekben.
Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Nem tartják azt önök - csak hogy példálózzak a rendkívül komoly hibák sorából eggyel - megfontolandónak, hogy miközben mind a régió, mind a megye, mind a települések területét és a területük alakíthatóságának kérdését magas szintű jogszabályok szabályozzák, aközben alkotmányszöveg rangjára emelünk egy olyan megállapítást, hogy a kistérségek területét a kormány határozza meg? Ez átmeneti rendelkezésként még megjárja, de ha önök kétharmados intézményrendszert akarnak felépíteni egy olyan területegységben, amely kormányrendeletben szabályozható, akkor azért a stabilitást mint jelzőt ne rakjuk e mellé az előterjesztés mellé.
Ugyanígy az önkormányzati törvény módosítása: első pillanatban mintha csak arról szólna, hogy annak alapját megteremtse, hogy külön törvényben szabályozhassuk a többcélú kistérségi társulásokat, de önök rövid kitérőt tesznek a jegyző jogállásának intézménye felé. A jegyző jogállásáról folytatott szakmai és szakmapolitikai vitákat csak megkarcolva egy olyan röpke rendelkezést oda beépítenek, amelyik a jegyző jogállásáról folytatott szakmai vagy politikai vitákat a legkevésbé nem óhajtja megoldani, semmifajta komoly megoldási javaslatot e téren nem tár elénk, csak mintegy mellékesen az önkormányzatok jogait csorbítja e tekintetben.
De visszatérve a többcélú kistérségi társulásról szóló előterjesztésre: mint egy más hozzászólásomban már hivatkoztam erre, összevethetetlennek találjuk azért, mert azok az elemek, amelyeknek egységes egésszé kellene összeállni egy közigazgatási koncepcióban, nemhogy nem összeállóak, nemhogy nem összeillőek, hanem ezeknek az elemeknek a körvonalait sem találjuk meg a jelen helyzetben. Utalásokat most is hallottunk arra, hogy önök majd a Ház elé fognak hozni regionális átalakításról szóló előterjesztést, nem látjuk ennek pontos elemeit. Szó esik arról, hogy az államigazgatás kistérségi, illetve regionális feladatellátásáról kormányhatáskörben fognak dönteni - és ehhez joguk van -, de ez még nem látott napvilágot, nem látjuk ennek az elemeit.
A területfejlesztési törvény tekintetében a területfejlesztési intézményrendszerrel való összevethetőség igénye közösen megfogalmazódik a beszéd szintjén önökben is, és állítás szintjén bennünk is, de összevethetetlen, mert nem látjuk ennek elemeit. Abban talán egyetértünk, hogy akkor érdemes külön szervezeti egységet és egy szervezeti egység felállításával és működésével kapcsolatos részletszabályokat felállítani, ha tudjuk, hogy ez a szervezet milyen feladatokat fog ellátni, és milyen hatásköröket fog gyakorolni. Nem látjuk, hogy milyen feladatokat fog elvégezni, és milyen hatásköröket fog gyakorolni. Jelen pillanatban a törvényben csak egy olyan utalás van, hogy átmeneti helyzetben 2004-ben az önkormányzatok - ezt nem tudom máshogy értelmezni - jelen pillanatban a feladatok ellátására rendelkezésre álló pénzeket dobják össze, és próbáljanak boldogulni.
Kétségtelen, hogy valamifajta csekély források megjelennek azokra a költségekre, amely költségek ennek az intézményrendszernek a kialakításával kapcsolatban felmerülhetnek, de annak semmifajta hosszabb távú koncepcióját nem látjuk, hogy annak a mechanikus összeadásán túl - amely jelen esetben az alulfinanszírozott önkormányzatoknál megjelenő normatívák mintegy összedobását jelenti - hogyan óhajtanak valamifajta költség-haszon elemzéssel kialakítani egy olyan rendszert, amely vagy olcsóbb, vagy jobb, de lehetőleg olcsóbb és jobb feladatellátást eredményezne.
Hölgyeim és Uraim! Én azt gondolom, hogy mivel ez a törvénycsomag eredetileg a Ház törvényalkotási programjában emlékeim szerint május-júniusra szerepelt, majd hirtelen a téli szünet végén néhány nap alatt kiderült, hogy most fogjuk tárgyalni, fel kell tennünk azt a kérdést, hogy ha nem kellően előkészített, nem kellően kidolgozott, más, szükséges elemekkel nem összevethető, akkor vajon mi lehet az oka annak, hogy ez hirtelen elénk kerül. Más választ nem tudok erre találni, mint hogy egyrészt az uniós kampány kezdetének időszakában beszéljünk erről, valamint azt, hogy egy nem előkészített, nem részletes és nem összevethető törvénycsomag kapcsán önök elmondhassák ezt, hogy az ellenzék ezt így nem támogatja. Valóban, ezt így nem is fogjuk támogatni.
Azonban mivel igaz az az állítás, hogy a kormányok sora dolgozik a közigazgatási koncepción, az az állítás is igaz, hogy ez soha nem tekinthető befejezettnek, és az az állítás is igaz, hogy egyetértünk abban, hogy mindenképpen reformra szorul a magyar közigazgatási rendszer, én azt gondolom, hogy súlyos hiba és felelőtlen magatartás ilyen módon, előkészítetlenül, befejezetlenül, összevethetetlenül és értelmezhetetlenül elénk terjeszteni egy olyan csomagot, amelyet ebben a formában - önök pontosan tudják - a szakmai vitákban, szakmapolitikai vitákban abszolút védhető módon nem áll módunkban támogatni, és utána ezt mintegy kipipálva nem foglalkozni többet a ciklus további részében ezzel a csomaggal.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés