DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt kuratóriumi Elnök Úr! Tisztelt ellenőrző testületi Elnök Asszony! A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának 2002. évi beszámolójával már némileg más a helyzet, mint a Hungária Közalapítvány beszámolójával, a kulturális bizottságnak az Országgyűlés számára javasolt határozati javaslata azt mondja, hogy ne fogadjuk el a beszámolót. Ennek az indokait szeretném röviden ismertetni, annak megjegyzésével, hogy a kulturális bizottság egyhangú támogatással áll a határozati javaslat mögött, de az egyhangú támogatásnak az volt a feltétele, hogy az eltérő indokainkat hagyjuk ki az indoklásból. Tehát nem akarom azt a látszatot teremteni, és nem szeretném, ha félreértés lenne, hogy mindenki ugyanolyan ok miatt nem tartja alkalmasnak a beszámolót az elfogadásra.

Az első és legfontosabb indok, amit érdemes megemlítenem, hogy az a példátlan eset állt elő, ami, azt hiszem, még nem fordult elő a demokratikus magyar parlament történetében, hogy maga az előterjesztő tartja általános vitára alkalmatlannak a beszámolót, mármint a kuratóriumi beszámolót. A kulturális bizottság általános vitára alkalmatlannak tartotta a beszámolót. Ebből szinte szükségszerűen már önmagában is következik az, hogy azt is javasolja a bizottság, ne fogadja el a Magyar Országgyűlés.

A másik igen nyomós érv, ami persze nem függetleníthető az előzőtől, az elnök úr által is említett állami számvevőszéki jelentés, ami 2003 áprilisában kelt. Az Állami Számvevőszék ebben a jelentésében azt állapította meg - és ez dominánsan a 2002. évre vonatkozik -, hogy a Magyar Televízió gazdálkodása áttekinthetetlen. Ezt az Országgyűlés mint kvázi tulajdonos nem engedheti meg magának, hogy egy áttekinthetetlen gazdálkodású, adófizetők pénzéből működő intézmény beszámolóját elfogadja.

Egy harmadik érv, amiben már nem állt egyöntetűen a bizottság az indoklás mögött, de mint erős teljes érv megjelent a bizottsági ülésen, amire az elnök úr szintén utalt, az volt, hogy körülbelül az év felében úgynevezett csonka kuratórium működött, és a működés elemi feltétele, az ellenőrző testület léte sem volt biztosítva, az ellenőrző testületnek ebben az évben egy tagja sem volt az időszak egy jelentős részében.

A képviselők figyelmét szeretném felhívni arra, aki olvassa a kuratóriumi elnökség állásfoglalását, illetve magát a beszámolót, hogy a kuratóriumi elnökség sem tud azonosulni a maga beszámolójával. Az elnök úr és egy kuratóriumi tag azt nyilatkozza egyes számú különvéleményében, hogy nincs áttekintése ennek az évnek a működéséről, mások, négy további kuratóriumi tag pedig különvéleményben ismerteti a maga eltérő álláspontját.

Az ellenőrző testület ugyan a beszámolót formai alapon elfogadhatónak mondja, de azt is megjegyzi, hogy a beszámolási időszak első felében nem működött a testület, és így a kuratórium munkájának értékelésében nem tudott az ellenőrző testület az előzményekre támaszkodni - mármint a 2002 második felében megalakult ellenőrző testület.

Érdemes talán megjegyezni az ügy kapcsán, hogy az elnök úr beszámolójából is kitűnt, nem választhatók el a közszolgálati médiumok egymástól abban az értelemben, hogy nem lehet az egyiknek szándékozott pénzjuttatásról beszélni a másik pénzügyi helyzetének ismerete nélkül. Ezért tartottam indokoltnak azt, hogy a Hungária Televízió Közalapítvány beszámolója kapcsán általában a közszolgálati médiarendszer finanszírozási problémáját vessem fel. Ott nem említettem, itt megemlítem, hogy az Európai Unió normái nem tesznek lehetővé bizonyos finanszírozási formákat. Akármi is a véleményünk arról, hogy mire elég a mostani pénz és mire nem, az nyilvánvaló, hogy lényegében csak normatív finanszírozásról lehet szó, a normatív finanszírozás pedig azt jelenti, hogy az adófizetőkre háruló terheket kell növelni.

Az adófizetők ilyen ügyben közvetlenül nehezen tudnak megszólalni, de mégis érdemes felhívni a figyelmet, hogy jogos Hungária televíziós, Duna tévés igény jelenik meg, amikor beruházási igényként 1,3 milliárdot fogalmaznak meg. Szerintem nincs Európában még egy olyan funkciójú televízió, amely a Magyar Televízióhoz hasonlít, amelyik ennyi pénzből működne, mint a Magyar Televízió, nevezetesen: műsorkészítésre fordítható pénzből, hiszen azt érdemes itt számba venni. Tehát bizonyítható, hogy a Magyar Televízió indokoltan igényel többlettámogatást. És még nem esett szó a Rádióról, majd a következő napirendi pont kapcsán szó esik, indokolt a Rádió követelése is. Nem pusztán kormányelhatározáson múlik, nem pusztán a parlament döntésén múlik az, hogy mennyi pénzt juttat ezeknek az intézményeknek, hanem alapjában véve azon múlik, hogy a magyar adófizetők zsebéből ilyen célokra mennyit lehet elkülönítve kivenni.

Tegyük hozzá, hogy nemcsak a közszolgálatinak nevezett országos intézményeket finanszírozza az adófizető a maga zsebéből áttételeken keresztül, hanem számos önkormányzati televízió is adófizetők pénzéből működik.

Azt gondolom - természetesen erre egzakt számok nem állnak rendelkezésre -, hogy a magyar adófizető többet fordítani televíziózásra, illetve közszolgálati televíziózásra és rádiózásra nem nagyon tud a jelenleginél, ezért érdemes a rendszer egészét átgondolni, hogy milyen módon lehet finanszírozni. Ha nem történt volna meg az, amit az új kormány megalakulásakor, 2002-ben a kormány elhatározott, hogy az úgynevezett készülékhasználati díjat a kormányzat átvállalja, akkor most úgy lenne finanszírozható az intézményrendszer, ha jelentősen megemelnék az előfizetői vagy készülékhasználati díjakat.

(16.10)

Ezt már nem lehet megemelni, mert nem az adófizetők fizetik ezt, hanem a kormány tudna nagyobb pénzt erre elkülöníteni, de a jelenlegi költségvetési helyzetben ennek ebben a pillanatban nincs realitása.

Egészében véve azt vagyok kénytelen mondani, ismételni, és nyilván a Rádió kapcsán is kénytelen leszek ismételni, hogy arra kérem a képviselőtársakat, hogy ne csak az egyes intézmények elkülönült költségvetési igényeit tekintsék, hanem egészében véve annak a lehetőségét, hogy hogyan lehet az intézményrendszert működtetni. A médiatörvény nem engedi meg, hogy alkalmi finanszírozással juttasson a parlament pénzt a közszolgálati intézményeknek, csak a készülékhasználati díj, illetve a reklámbevétel és különleges lehetőségek állnak rendelkezésre. Költségvetési pénzből közvetlenül nem lehet pénzt juttatni ezeknek az intézményeknek, azok a technikák is, amelyeket a parlament évek óta alkalmaz, súrolják a törvényesség határait. Ezt érdemes átgondolni az ilyen beszámolók kapcsán, és nem pusztán azt megfogalmazni, hogy egy-egy intézmény színvonalas működtetéséhez mennyi további pénzre lenne szükség, mert az nem megoldása a problémának.

Egészében véve, a kulturális bizottság határozati javaslata, amit az Országgyűlés elé terjesztett, ismétlem, azt javasolja, hogy a parlament ne fogadja el a 2002. évről szóló közalapítványi beszámolót, az okokat elmondtam, sajnos következménye az ilyesminek nincs, de biztos, hogy nem a dicsőségtáblára kerül fel az ilyenfajta parlamenti döntés, ha egyetértésre jutunk.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu