DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Elnök Úr! Kuratóriumi Elnök Úr! Harmadik típusú határozati javaslat fekszik a parlament előtt: míg a Hungária Televízió Közalapítványnál a kulturális bizottság határozati javaslata tartalmában és szövegében is teljes egyetértésen alapult; a Magyar Televízióé tartalmában, de legalábbis formájában egyetértésen alapult, mögötte már véleménykülönbségek is meghúzódtak; a Magyar Rádió Közalapítvány beszámolója, ami némileg eltér a másik két közszolgálati médium közalapítványának beszámolójától abban a tekintetben, hogy nem naptári évre, hanem a 2002. április 1.-2003. március 27. közötti időszakra hivatkozik, itt most nem részletezendő okok miatt, ennek a beszámolónak a határozati javaslata mögött már csak a kormánypártok állnak, tehát bizottsági többség áll a határozati javaslat mögött. Az ellenzéki pártok nem értettek egyet ezzel a határozati javaslattal.

Maga a határozati javaslat azt javasolja a parlamentnek, hogy ne fogadja el a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának ezt a beszámolóját. Az elmondottaknak megfelelően tehát amikor elmondom az indokokat, akkor ez a kormánypártok indoka.

Kezdem talán azzal, amiben némi vita is volt a bizottságban, korábban ezt már említettem, és mint a Televízió kuratóriumi beszámolójánál érzékelhették is az ügyben kevésbé járatos hallgatók, illetve képviselők, amikor a parlament egy kuratóriumi beszámolóról tárgyal, nem a törvény betűje szerint a kuratórium tevékenységét vizsgálja csak, hanem a kuratórium által felügyelt intézmény tevékenységét is. A törvény lehetővé teszi természetesen azt, hogy az intézmény érdemi tevékenységét a kuratóriumi beszámolón keresztül vizsgálja a parlament, hiszen ahogy az imént éppen Gellért Kis Gábor elnök úr fogalmazott, ugyanúgy, mint ahogy a Rádióban tevékenykedők, a Televízióban tevékenykedők nem önmagukért léteznek, hanem a közönség kiszolgálása érdekében, a kuratórium sem önmagáért létezik, hanem egy intézmény törvényes működtetéséért. Ebből kiindulva, amint elmondtam, a kormánypárti többség által megfogalmazott határozati javaslat nem tudja elfogadni a Rádiónak mint intézménynek, tehát a részvénytársaságnak a nevezett időpontbeli tevékenységét.

Négy okot érdemes itt kiemelni. Az egyik, és ez nem politikai jellegű észrevétel: a kuratóriumi beszámoló gyakorlatilag nem tájékoztatja a parlamentet arról, hogy mi a helyzet a Rádió ingatlanvagyonával. Miközben már ebben a beszámolási időszakban is és azóta is érdemi tárgyalásokat folytat a Rádió vezetése a jelenlegi ingatlanvagyon értékesítéséről, illetve az új elhelyezési feltételek megteremtéséről, ennek semmi nyoma nincs a kuratóriumi beszámolóban. Itt érdemes képviselőtársaim figyelmét felhívni arra, hogy a Magyar Televízió sokszor elmarasztalt elmúlt évi beszámolóiból utólag tudtuk meg, olykor a beszámolóból magából nem is derült ki, hogy, a parlament jóváhagyása és tájékoztatása nélkül, az ingatlanvagyont felélték, napi költségekre fordították a bevételt, és a magyar parlament, mint kvázi tulajdonos, már csak regisztrálhatta azt, hogy az intézmény felélte a vagyonát.

Nem akarok itt fenyegető megfogalmazásokkal előállni, hogy könnyen előállhat ez a helyzet a Rádiónál is, de tény az, hogy miközben a Rádió pénzügyi igényeket fogalmaz meg a magyar parlamentnek, további, a működése szempontjából egyébként indokolt támogatást igényel, aközben nem számol el a magyar parlamentnek ebben a beszámolóban azzal, hogy jelentős ingatlanvagyonát milyen haszonnal vagy milyen gazdasági háttérszámításokkal próbálja értékesíteni, és esetleg milyen módon kíván új ingatlanban berendezkedni. Ez tehát, amit elmondtam eddig, talán politikailag semleges megállapításnak tűnik.

A következő pontok, amelyeket említek, már kevésbé semlegesek politikai értelemben. A határozati javaslat indoklása azt mondja, hogy miközben az előző évi kuratóriumi beszámolót sem fogadta el a parlament, és felhívta a kuratórium figyelmét arra, hogy próbáljon meg gondoskodni arról, hogy a Magyar Rádió az érvényes törvényeknek és a saját szabályzatainak megfelelően biztosítsa a működését, aközben ezen a területen a jelen beszámolási időszakban sem lehetett semmiféle változást tapasztalni. Részben az ORTT és panaszbizottsága ismételt elmarasztalásai is figyelmeztetnek erre, részben pedig aki a Rádió műsorát figyeli - és erre bőséges dokumentáció áll rendelkezésre, igények szerint -, megállapítható, hogy a Magyar Rádió bizonyos műsorai sem a médiatörvényt, sem a közszolgálati szabályzatot, sem a Magyar Rádió elnöki utasításait nem veszik figyelembe, ezeket a szabályzatokat, előírásokat, törvényt tudatosan és folyamatosan megsértik.

Mindezt a minősítést azonban - nem szeretnénk, ha félreértés lenne - nem kívánjuk a Magyar Rádió egészének működésére kiterjeszteni. Az indoklásban is szerepel, hogy a Magyar Rádió egészében igen színvonalasan, anyagi lehetőségeinek végső határáig elmenve végzi a munkáját. Csak sajnálni lehet, hogy bizonyos műsorok a Rádió egészének megítélését teszik rosszabbá, illetve hírnevét, közszolgálati működésének normáit kockáztatják.

(17.10)

Maga az indoklás megállapítja azt is - ez nyilvános volt, a sajtó jócskán foglalkozott az üggyel -, hogy erősen vitatható a Magyar Rádió jelenlegi elnökének nyilvános tevékenysége. A határozati javaslat előterjesztői úgy vélik, hogy a Magyar Rádió elnöke egy közszolgálati intézmény élén áll, közszereplései során nemcsak önmagát, hanem intézményét is képviseli, ezért elfogadhatatlan, hogy politikai rendezvényeken, tüntetéseken meghatározott politikai törekvések mellett elkötelezett szerepet vállal, ez nem felel meg a közszolgálati normáknak, ez is meghatározta a Rádió elmúlt éves működését.

Még egy megjegyzést szeretnék tenni, ami már formálisan nem szerepel az indoklásban, illetve a határozati javaslatban, de tény, sokszor szóba került itt, és nyilván szóba kerül a továbbiakban is, hogy ha nincs normatív támogatási rendszer - márpedig ma Magyarországon a közszolgálati média területén ténylegesen nincs -, akkor - és ez már a saját véleményem - kétfajta módon lehet, ha tetszik, közszolgálati intézménynek támogatásért erőteljesen fellépni. Az egyik - és a normatív támogatás hiányának emlegetésekor többnyire erre gondolunk -, ha egy intézmény vagy annak vezetése megpróbál az éppen aktuális politikai kurzushoz alkalmazkodni, ha tetszik, kiszolgálni, a kedvében járni. De létezik egy másik is, és a Magyar Rádiónál sajnos ezt kell említenem, nevezetesen azt, hogy politikai üldöztetésre hivatkozva lehet a nyilvánosságot győzködni arról, hogy valami diszkriminációról van szó.

Kénytelen vagyok tételesen is megemlíteni: nincs semmiféle diszkrimináció a Rádió finanszírozásával kapcsolatban. A Magyar Rádió egészét a kormánypárti képviselők, akik a határozati javaslat mögött állnak, közszolgálatinak tartják, a Magyar Rádió egészét nem kívánják semmiképpen büntetni amiatt, mert az elnökéről - vagy bizonyos, évek óta meghatározott politikai elkötelezettséget mutató műsoraikról - kritikát mondanak. Ezzel a ténnyel is számolnunk kell, mármint az ilyenfajta, pénzért folytatott - hogy is mondjam -, hatékony, nyilvános meggyőző tevékenységről, amit az imént említettem, amikor kritizáljuk a jelenlegi intézményrendszert, amikor azt mondjuk, hogy nem normatív a finanszírozás, és ez mindenfajta politikai problémákhoz is vezet.

Egészében véve tehát a bizottság azt javasolja, hogy a magyar parlament a Rádió nevezett időszakról szóló beszámolóját, a kuratórium beszámolóját ne fogadja el.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu