DR. WIENER GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégek! A közigazgatási reformok és reformkísérletek különleges eseményei az elmúlt két és negyed század magyar történelmének, és ezek közül is kiemelkedő jelentőségűek azok, amelyek a területi tagozódás, az állami területbeosztás átalakítására irányultak.

II. Józseftől Erdei Ferencen és Bibó Istvánon át Bihari Ottóig íveltek a regionális reformkoncepciók, s mellettük a XX. században megjelentek a hagyományos területi egységek, a megyék és a járások felülvizsgálatát célzó elképzelések is. Érdemi változás azonban először csak 1984-ben történt, amikor a járási hivatalok helyébe 139 városkörnyék lépett. Ez a változtatás alapvetően a községek önállóságának megerősítését szolgálta, azonban igazi autonómiát nem teremtett, mivel a városok, illetőleg a hozzájuk tartozó községek között hierarchikus kapcsolatok álltak fenn.

A döntő fordulat 1990-ben következett be. Ekkor a magyar történelemben - amúgy először - a települések váltak az önkormányzati rendszer alapzatává, a súlypont a megyékről a városokra és a községekre helyeződött át. Az új berendezkedés teljes mértékben megfelelt a demokratizmus követelményeinek, de ugyanakkor egy szétaprózott, dezintegrált községi önkormányzati hálózatot hozott létre, mely kezdettől fogva akadályozta az önkormányzati szisztéma hatékony működését. Ezt felismerve, a közigazgatási szakemberek, a tudományos kutatók és a politikusok már a kilencvenes évek elején szorgalmazták azt, hogy a települések szervezettebben működjenek együtt, sőt a Belügyminisztériumban 1993 őszén elkészült törvénytervezet a kötelező társulások megteremtését is szükségesnek tartotta.

(11.20)

A tervezet szerint, idézem szó szerint: “Törvény kötelező önkormányzati feladat és hatáskörök, illetőleg törvény vagy kormányrendelet államigazgatási feladatok, hatáskörök kötelező társulásokban történő ellátását írhatja elő.ö A kötelező társulások gondolatával az akkori kormánypártok szakpolitikusai is egyetértettek. Sóvágó László, akkori MDF-es képviselő, jelenleg, úgy tudom, Hajdúszoboszló polgármestere, úgy fogalmazott, hogy - megint idézem szó szerint -: “Indokoltnak látszik átgondolni a kötelező társulások intézményesítésének bevezetését is.ö Horváth Tivadar kereszténydemokrata képviselő pedig kijelentette, hogy - megint idézet -: “A kötelező társulások elrendelhetőségét sem lehet megkerülni.ö

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha úgy ítéljük meg a kötelező társulások létrehozását, hogy azok a diktatúra visszaállítását jelentik, netán falurombolást valósítanak meg, akkor ezen szövegek alapján egyértelműen ki kell jelentenünk azt, hogy ezt a javaslatot a rendszerváltás után először a keresztény nemzeti oldalt képviselő pártok, az MDF és a KDNP vetették fel, s nyilvánvalóan nemcsak szakpolitikusaiknak volt ez a véleménye, hanem ugyanezt az álláspontot képviselték a párt akkori vezető tényezői is. Amúgy pedig a Belügyminisztérium szakértői, és feltehetően maga a belügyminiszter úr is hasonló álláspontot foglalt el.

Ugyanakkor ezek a törekvések nem célozták meg egy egységes kistérség létrehozását, ám ugyanakkor számos centralizációs törekvéssel kapcsolódtak össze. Így például a törvénytervezet a törvényességi ellenőrzést törvényességi felügyelettel kívánta felváltani, emellett pedig a törvénytervezetnek volt egy olyan variánsa, amely szerint - megint szó szerint idézem -: “A jegyző kinevezéséhez, felmentéséhez, minősítéséhez a köztársasági megbízott egyetértése szükséges.ö Tehát nemcsak a körzetközponti jegyzők esetében kívántak az állami közigazgatásnak szerepet biztosítani, hanem valamennyi jegyző esetében, és nemcsak a felmentésnél, hanem a kinevezésnél is. Tisztelt Képviselőtársaim! A történelmi emlékezetnek nagyobb tiszteletet kellene adni.

E reformtörekvések éppen egyoldalú centralizációs jellegük miatt az 1994. évi kormányváltás nyomán lekerültek a napirendről, ugyanakkor megkezdődött a kistérségek és a régiók szerepkörének kialakítására irányuló kormányzati munka. 1994. január 1-jén a KSH elnökének 2006/1994. számú közleménye tervezési statisztikai intézményként létrehozta a kistérségeket - számuk ekkor 138 volt -, a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 5. § h) pontja pedig a területfejlesztés szempontjából jogilag is definiálta ezt a kategóriát, kimondva, hogy a kistérség a települések között létező funkcionális kapcsolatok alapján szerveződik meg, ezen kapcsolatok összességén nyugszik.

A KSH közleménye utóbb felülvizsgálatra szorult, 1997-ben 150-re növelték a kistérségek számát. Ugyanebben az évben az Országgyűlés megalkotta az önkormányzatok társulásáról és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvényt, amely a társulások négy jogi alaptípusát különböztette meg egymástól, és egyben megteremtette annak a társulási tanácsnak az intézményét, amely a jelenlegi törvényjavaslatban is meghatározó szerephez jut. A részletes jogi szabályozás vitathatatlanul javította a társulási kedvet, erősítette a társulási hajlamot, ám áttörés ezen a téren nem következett be.

Tisztelt Ház! Az 1998-ban hatalomra került jobboldali kormány programja szintén az önkéntes társulás elve mellett állt ki, ugyanakkor tevékenysége alatt mindvégig felmerültek olyan elképzelések, hogy át kell alakítani az állami közigazgatás rendszerét, sőt 1998-99 fordulóján felmerült a regionális közigazgatás, netán a regionális önkormányzatok bevezetésének a lehetősége is. A 2001-ben született 1057/2001-es kormányhatározat egyértelműen úgy fogalmazott, hogy ki kell dolgozni az önkormányzati törvény felülvizsgálatának átfogó szabályozási koncepcióját, s ebben felmerült az is, hogy városkörnyéki kistérségi szerveződéseket kell létrehozni, felmerült az is, hogy ezeknek a szerveződéseknek az állami közigazgatás rendszerében meghatározó szerephez kell jutniuk. Vitathatatlan, hogy az államigazgatás szférájában az előző kormány ért el eredményeket - mi elismerjük más kormányok teljesítményeit is -, e körbe sorolhatjuk azt, hogy a körzetközponti jegyzők feladatává tették a gyámügyi szociális és építésügyi igazgatási feladatokat, s kiépítették az okmányirodák országos hálózatát.

A 2002-es kormányváltás eredményeként a közigazgatási reformfolyamat teljesen új történelmi szakaszba lépett. A közigazgatás átfogó reformját hirdette meg ugyanis a kormányprogram, mégpedig egy olyan koncepciót, amely a települési autonómiák megerősítését, a kistérségek társulások útján történő kialakítását, és a regionális önkormányzatok létrehozását tekinti legfontosabb feladatának. Egy szerves, összefüggő, átfogó koncepcióról van szó. Jelenleg ennek a reformfolyamatnak az első állomásánál tartunk, ezért nem lehet számon kérni a kormánytól a reform még hátralévő részét.

Bízom abban, hogy 2004 őszén a kormány beterjeszti az Országgyűlés elé a választott regionális önkormányzatok megteremtésére irányuló törvénycsomagot, amely természetesen alkotmánymódosítást, önkormányzatitörvény-módosítást és egy új, a regionális önkormányzatokról szóló törvényt egyaránt tartalmazni fog, tehát ugyanúgy, mint jelenleg, egy törvénycsomag kerülne a tisztelt Ház elé. A reformfolyamat szükségképpen már a mostani szakaszában is alkotmánymódosítást igényel, illetőleg megköveteli azt, hogy módosítsuk az önkormányzati törvényt, hiszen enélkül lehetetlen megfelelő jogi alapokat teremtenünk az új intézmények bevezetéséhez.

Tisztelt Ház! Az alkotmánymódosítás tulajdonképpen egyetlen szakasszal bővítené az alaptörvényt, a 44/D. §-sal. Ez a paragrafus teremti meg az alkotmányos jogi bázist a többcélú kistérségi társulások létrehozásához. Az alkotmánymódosítás egyáltalán nem érinti sem a szabad társulás elvét, sem pedig azt az alkotmányos alapelvet, hogy Magyarországon az önkormányzatok széles körű alapjogokkal rendelkeznek, ami az egyes hatáskörcsoportokban fejeződik ki.

A javasolt megoldás - szemben Ivanics képviselőtársam felvetésével - egyáltalán nem ismeretlen az európai alkotmányozásban. Az osztrák alaptörvénybe 1962-ben került be a 116/A. §, amelynek (2) bekezdése bevezette a kötelező társulásnak egy sajátos formáját, a községszövetség intézményét. Ez a községszövetség jóval átfogóbb, mint a magyar jogrendbe most bevezetni szándékozott többcélú kistérségi társulás, hiszen a községszövetségek valamennyi önkormányzati feladat és valamennyi államigazgatási feladat megoldására kiterjedhetnek.

Belgiumban is jelentős változás történt, az 1970-71-ben lebonyolított átfogó alkotmányrevízió eredményeképpen bekerült az alkotmányba a 108/B. cikk 2. §-aként mind a városkörzetnek, mind pedig a községszövetségnek az intézménye. Ha ezeket az intézményeket demokráciaellenesnek tekintjük, akkor ki kell jelentenünk azt, hogy Nyugat-Európában megindult az önkormányzati demokrácia felszámolása. Valójában nem erről van szó, hanem arról, hogy az ottani fejlemények egyértelműen mutatták azt, hogy a kistelepülések összefogása elkerülhetetlen, és mivel ott sem volt a társulási hajlam egyöntetűen erős, ezért ilyen alkotmányos változtatásokra kényszerültek.

Meg kell jegyeznem, hogy ezek a mérsékelt változtatások, mert több uniós tagállamban, mint például Svédországban már évtizedekkel korábban felszámolták tulajdonképpen a települési önkormányzatok hálózatát, hatalmas egységekbe vonva össze az egykori községi önkormányzatokat. Amúgy azt is megjegyzem, hogy a Magyarországon 1962 és a '80-as évek eleje között végrehajtott községi közös tanácsosítás elsősorban nem szovjet, hanem nyugati példákból indult ki, ezt a korabeli szakirodalom alapos tanulmányozásával, mondjuk, az Állam és igazgatás cikkeinek áttekintésével fel lehet ismerni, nyomon lehet követni.

Tisztelt Ház! Alapvetően új intézmény jönne létre tehát a többcélú kistérségi társulásokkal, ez az intézmény ugyanakkor nem jelent egy önálló önkormányzati szintet. Miért többcélú ez a társulás, tisztelt képviselőtársaim? Azért, hogy meg tudjuk különböztetni a céltársulásoktól.

(11.30)

Ugyanakkor azért nem csak többcélú és nem teljesen átfogó, mert csak kivételesen állapíthat meg törvény a társulás számára kötelezően feladatot. Azt mondhatjuk tehát, hogy a szabad társulás a gyakorlatban is érvényesülni fog, a többcélú kistérségi társulások feladatainak túlnyomó többsége a társulás tagjainak döntése alapján kerül társulási szintre. Valóban, abban igaza van a felszólaló ellenzéki képviselőknek, hogy hosszabb távon jelentősen bővülhetnek ezek a feladatok, amelyeket a törvény tesz kötelezővé a társulások számára, de a közeljövőnek semmiképpen nem ez az útja.

A többcélú kistérségi társulás jogi személy. A többcélú kistérségi társulások - lévén, hogy a 168 mostani kistérségben tevékenykednek majd - lefedik az ország egész területét, ilyen értelemben anarchikus, kaotikus viszonyokról a legkevésbé sem beszélhetünk.

Azt is világosan látnunk kell, hogy a társulási tanács intézménye, amely 1997-ben született meg, megfelelő garanciát biztosít arra, hogy ne egy elkülönült, bürokratikus szint jöjjön létre, hanem az együttműködés kapjon új formát, kapjon új lendületet. Ezek a társulási tanácsok természetesen különféle érdekütközéseknek lesznek a színterei, a politika, az igazgatás lényege ugyanis az érdekek egyeztetése, az érdekek ütköztetése, a közös érdekek megtalálása. Tehát szükségszerű, hogy aki politikával foglalkozik, az vihart arat, nincs olyan politikai lépés a történelemben, beleértve a magyar történelmet is, mely ne óriási ellentmondások, óriási viták közepette ment volna végbe. Abban az esetben tudjuk csak kiküszöbölni a vitákat, ha bürokratikus módon szabályozunk, ha nem demokratikus intézményeket létesítünk és működtetünk, hanem a hivatalvezetést állítjuk középpontba.

A többcélú kistérségi társulások abban az értelemben kétségkívül komplexek, hogy tevékenységük részben önkormányzati, részben területfejlesztési, részben pedig államigazgatási funkciókkal kapcsolatos. Bízunk abban, hogy a parlament ellenzéki politikai erői végiggondolják álláspontjukat, és végül is támogatni fogják azt, hogy az önkormányzati közszolgáltatásokat magasabb szinten lehessen megvalósítani. Az önkormányzati közszolgáltatások esetében ma - és valóban ez a kistelepülési polgármesterek, kistelepülési képviselők jelentős részének álláspontja - komoly előrelépést jelentene ennek a megoldásnak a törvénybe iktatása.

Csak akkor lehet a kistérségi társulás feladatok és források címzettje, ha törvény garantálja létrejöttüket. Ugyanakkor azt is világosan látnunk kell - erre már utalt a miniszter asszony is, erre utalok most én is -, hogy számos, szabad társulás elvén működő céltársulás és egyéb együttműködési forma is létezhet a többcélú kistérségi társulások mellett. Tehát a társulások különféle formáiból, sokszínűségéből fakadó előnyöket a jövőben is ki lehet használni.

Ha létrejönnének a többcélú kistérségi társulások, akkor azok valóban a területfejlesztési funkciókat is hordoznák, és ebben az esetben felesleges lenne egy elkülönült kistérségi területfejlesztési tanács megteremtése. Mivel az önök álláspontja még nem tökéletesen kiszámítható (Derültség.), ezért szükségszerű az, hogy a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény parlamenti vitáját egy kissé későbbre tegyük, megvárva azt, hogy valójában mi is történik majd a most benyújtott három törvényjavaslattal. (Dr. Kovács Zoltán: Weklerrel beszéljetek erről, hogy kinek milyen az álláspontja!) Noha Kovács Zoltán arról kíván biztosítani, hogy semmi nem történik velük. Ennek ellenére szükséges, hogy bevárjuk ezzel a törvényjavaslattal a mostani törvénycsomag megvitatását.

Végezetül államigazgatási funkciókat is hordozna ez az új társulási forma. Az lenne a szakmailag igazán korrekt megállapítás, az lenne a szakmailag igazán korrekt forma, az lenne az igazán megfelelő szervezeti rend, ha egy kistérségi elkülönült államigazgatási hivatal létezne. Az azonban nagyon komoly anyagi erőforrásokat kötne le, ezért a Fidesz-kormány nyomdokaiba lépve a körzetközponti jegyző pozícióját kívánja a benyújtott tervezet megerősíteni. És valóban, a benyújtott tervezet lehetőséget ad arra, hogy a kistérségekben egy átfogó szerveződés jöjjön létre, összekapcsolódjanak a ma jegyzőre telepített hatáskörök azokkal, amelyeket jelenleg dekoncentrált államigazgatási szervek látnak el.

Tisztelt Ház! A beterjesztett törvényjavaslatok valóban nagyívű koncepciót tartalmaznak, jelentős változást eredményeznének a magyar önkormányzati és államigazgatási rendszerben, olyan változást, melynek bekövetkezte előre látható volt, 1993-ban ugyanis nemcsak centralizációs elképzelések születtek a Belügyminisztériumban, hanem az akkori belügyminisztériumi önkormányzati főosztályvezető, Szabó Lajos egy cikkében kifejtette, hogy a jövő útja a kistérségi és a regionális berendezkedés létrehozása. Olyan kistérségi és olyan regionális önkormányzati szisztémát kívánunk, amely nem csökkenti, hanem növeli a rendszer demokratizmusát, és ezzel összekapcsolja a hatékonyságot is, lehetővé téve ennek a két, egymással nem egyszer szemben álló szempontnak az összebékítését, összehangolását.

Mindezek miatt azt javaslom, hogy a tisztelt Ház fogadja el a benyújtott alkotmánymódosító törvényjavaslatot, fogadja el az önkormányzati törvényjavaslat módosítását, és fogadja el a többcélú kistérségi társulásokról benyújtott törvényjavaslatot. Ezen javaslatok elfogadása ugyanis nem a diktatúrát, nem a falurombolást jelenti, hanem azt teszi lehetővé, hogy a mai magyar önkormányzati és államigazgatási rendszer rendezettebb, hatékonyabb és talán demokratikusabb formában lépje át az Európai Unió küszöbét, hiszen ezen intézmények, mint már jeleztem, az Unióban is ismertek, hiszen ezen intézmények az általános európai demokratikus értékeken alapulnak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu