GELLÉRT KIS GÁBOR, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke: Köszönöm, elnök úr. Igyekszem rövid lenni. Bocsássák meg nekem, miután itt a szívem csücskérõl vagy inkább a lelkembõl lelkedzett ügyrõl van szó, nyilván nagyon sok minden a megszólalásokból beindított bennem egy-egy gondolatot.

Amivel kezdenem kell, az rögtön a bocsánatkérés. Igaz, a beszámoló nem tér ki a ingatlanvagyonról szóló információkra. A beszámolási idõszakban egy ilyen ingatlanról volt szó, ennek a vételára a 320 millió forint, tehát már bõven az értékhatár fölött van, és a kuratórium elnöksége ez ügyben döntött. Viszont amirõl itt szólni kell ezzel összefüggésben, az a Rádió immár nyilvános szándéka, hogy új székházat épít, hiszen ezzel kapcsolatosan megjelent január végén a Közbeszerzési Értesítõben egy felhívás. Ezzel a folyamattal egyidejûleg feltett szándékunk volt folyamatosan tájékoztatni az Országgyûlést, a kulturális bizottságot ennek az állásáról, a pályázat egyes fázisairól, meg sem fordult a fejünkben, hogy ezt kikerüljük. Miután a döntés valamikor néhány hónap múlva várható, feltételezem, hogy az õszi ülésszakon a kulturális bizottság tárgysorozatba tudja venni, és ott részletesen beszámolunk majd a Rádió ingatlanvagyonának helyzetérõl.

A következõ észrevételem, illetve reflexióm egyformán szól Petõ elnök úrnak és Homa képviselõ úrnak, hiszen ugyanannak a dolognak két közelítését adták elõ. Petõ elnök úr teljes joggal azt mondja, hogy egy-egy olyan mûsor, amely nem felel meg a kiegyensúlyozott, pártatlan tájékoztatás kritériumainak, az egész Rádióra vetül, ezek nem magukban való mûsorok. Igaz, de ez minden mással is így van, nemcsak a Rádió esetében.

Homa képviselõ úr meg azt mondja, hogy a kormánypárti kritika egyes mûsorokról mintegy kivetül a Rádió egészére. Ez klasszikusan esete annak, hogy a tar fejen az egy szál haj kevés, a levesben ugyanaz az egy szál haj elviselhetetlenül sok. Az én felfogásom, és e tekintetben, azt kell mondanom, egészen rigorózus felfogásom az, hogy egy közmédiumban egyetlen olyan mûsornak nincsen helye, amely akár világnézeti, akár politikai értelemben valamilyen irányban elfogult, mindegy, milyen irányban, nincs helye. Hozzáteszem - miután van valami nemzetközi rátekintésem -, az általam ismert közmédiumok egyikében sem fordul elõ olyan, hogy a közmédiumok valamelyikének kifejezetten egyfajta világnézeti, politikai attitûdje lenne, ez példátlan. Azt gondolom, hogy a Magyar Rádió nem kell hogy kivétel legyen ebben az ügyben, és szeretném elérni, hogy ne is legyen.

Petõ elnök úrnak arra a megjegyzésére, ami a részvénytársaság elnök asszonyának közszerepléseire vonatkozott: azt gondolom, hogy ugyanazokat az elveket, mércét kell alkalmazni az õ esetében is, mint amit õ alkalmaz azon munkatársaival kapcsolatosan, akik egyéb fórumokon a Rádiót illetõen megnyilvánulnak. Nem hiszem, hogy itt különféle mércéket lehetne vagy kellene alkalmazni, és ezeket mi ott a kuratóriumon belül vagy az elnökségen belül pontosan tudjuk, ismerjük, remélem, hogy ezzel is zöld ágra vergõdünk idõvel.

Szeretném felhívni Homa képviselõ úr figyelmét arra, hogy sajnálatosan téves az az információja, amely szerint a Magyar Rádió megõrizte volna piacvezetõ szerepét. Bizonyos sávokban ez igaz, általánosságban sajnos már évek óta nem igaz.

(17.50)

Erre bátorkodtam utalni a szóbeli kiegészítésemben, hogy abban a versenyben, ami az éterben zajlik, a Magyar Rádió sajnos folytonosan vereséget szenved. Még az sincs pontosan megmérve, mi ennek a magyarázata, vajon pusztán a kereskedelmiek megjelenése, mennyiben játszik szerepet ebben a Magyar Rádió, ha úgy tetszik, konzervativizmusa, ragaszkodása a saját tradícióihoz, erre nézve semmilyen elemzés nem született. Hozzáteszek még valamit: ha bárki a képviselő hölgyek és urak közül a kezébe venne a '70-es évekből egy rádióújságot, és megnézné, hogy milyen volt akkor a Kossuth műsorstruktúrája, és kezébe venné a mait, akkor döbbenetesen nagy hasonlóságot fedezne föl. Igazán ez a baj, és ez nem politikai kérdés, ez megint csak szakmai kérdés, és amikor arról beszélt Homa képviselő úr, hogy megőrizte piacvezető szerepét a Rádió, akkor, azt gondolom, a cáfolat nem pusztán a számokban, a diagramokban van, hanem ebben a tényben, amit elmondtam, és ez nagyon sajnálatos, mert ez ügyben már réges-régen történnie kellett volna valaminek; hozzáteszem, hogy nem pusztán az előző kuratóriumi vezetés vagy rádióvezetés, a jelenlegi rádióvezetés a ludas ebben a kérdésben.

Az én felfogásom szerint a Magyar Rádió Részvénytársaság törvényes működését, illetve annak megítélését nem lehet pusztán külső instanciákra bízni, arra ugyanis, hogy mit mond az ORTT, mit mond a panaszbizottság, mit mond adott esetben a bíróság. Éppen az a feladata a kuratóriumnak, hogy mint elsőfokú megbízottja az Országgyűlésnek, járjon el a kiegyensúlyozott, pártatlan tájékoztatás esetlegesen kétséges kérdéseiben. Első fokon ez a kuratórium dolga. Hogy ezt a munkáját, ezt a feladatát elhanyagolta, az engem szomorúsággal tölt el önmagában, de engem semmiképpen nem győz meg az, hogy az ORTT, a panaszbizottság vagy bármiféle más külső intézmény milyen véleményt alkot a Magyar Rádióról, mert közben hallgatom is, és hallgatok a hallgatókra is. Ez persze egyfajta szubjektív közelítés, mégis azt mondom, hogy effajta aktivitását a kuratórium, illetve annak elnöksége a korábbiakhoz képest talán most nagyobb elánnal gyakorolja.

Pettkó képviselő úr a közszolgálati rádiózás végét jósolta, vizionálta itt a beszédében. Én szívesen állok bármikor rendelkezésére, az adatok, amelyeket elmondott, helyénvalóak, az előzmények és az okok pontatlanok. Nem akarnám itt ezeket részletezni, csak azt gondolom, hogy ha az Országgyűlés ilyen kérdésekben kíváncsi a valóságra, a kuratóriumnak kötelessége rendelkezésre állni. Magam azon vagyok, hogy minden ilyen tájékoztatást, bárki fordul is hozzám, örömest megadjak, e tekintetben is, úgyhogy nagyon szívesen elmondom ennek a hiányos költségvetésnek az előzményeit, mert nem olyan egyszerű és nem annyira egyoldalú ez, mint ahogy a képviselő úr itt előadta. Ebben bizony tevékeny szerepet vállalt részint a kuratórium, részint a részvénytársaság, de ezen most túl vagyunk.

Én szeretnék előrenézni, a gazdálkodás tekintetében is egyébként, és ha az ingatlannal, új székházzal kezdtem, ezzel is zárom, amennyiben idén be tudjuk indítani az új székház építését, előkészítését legalább, akkor tudni fogjuk azt is, azzal egyidejűleg, hogy milyen új Rádióban gondolkodunk, ami alapvetően minőséget jelent, szakmai értelemben vett minőséget, utána jelent műsoridőt, műsorstruktúrát, majd műszaki paramétereket, és végül pénzt.

Zárásképpen annyit engedjenek meg, köszönettel nyugtázom én is, hogy a digitalizálás foglalkoztatja a tisztelt Házat. Az állami szerepvállalásnak nem csupán abban van szerepe, hogy hogyan sugározza ezeket a programokat, hiszen maga a digitális sugárzási lehetőség nemcsak rádiót, televíziót, telefóniát is jelenthet adott esetben, igazán a kérdés az, hogy az infrastruktúra kiépítésében hogyan döntenek önök, hogy abban az infrastruktúrában, amelyre rátelepül majd az új Rádió, vélhetőleg az új Televízió, és mindaz, ami ezzel jár, az állam milyen szerepet vállal, egyáltalán az államnak szánnak-e szerepet, vagy a versenyszférába utalják, mert a közmédiumok további sorsát ez a döntés alapjaiban határozza majd meg.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu