GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is többször fogok szót kérni. Az egyik, ami a vezérszónoklatokban mindenütt kijött, de legszembetűnőbben Gémesi képviselő úrnál, a több pénz kérdése és a 3200 önkormányzat.

Képviselőtársaim! Varga László elmondta, hogy mindannyiunk tudatát meghatározza az a környezet, ahonnan jöttünk. Személyes tapasztalatom, hogy a 150-nél kisebb lélekszámú településen a jegyzőnek aljegyzője volt, képviselőtársaim. A másik dolog: tudom, hogy ma nagyon sok olyan település van, ahol az összes munkahely a jegyzői meg a hivatalsegédi állás. De ezzel együtt én igenis állítom, közgazdászként, hogy ha egyetlen fillérrel nem teszünk be többet, de az adóforintjainkkal sokkal jobban gazdálkodunk, akkor jobban járunk mi, állampolgárok, akik igénybe vesszük ezeket a közigazgatási szolgáltatásokat.

Tehát hiszek abban, és erre kérem önöket is... - mert én azt láttam a vezérszónoklatokban, hogy tényleg nem tartalmi kérdésekről beszélünk, itt-ott előjött egy gondolat, hogy hol és milyen szavazatarány lehet; nem tartalmi kérdésekről beszélünk, hanem egyfajta merev elutasítás van, holott itt nincs másról szó, mint a közös adóforintjainkról. Lehet sokkal több pénzt követelni minden területre, benne az önkormányzatokra is. Tudom, hogy sokkal nehezebb azt mondani, hogy a meglevő pénzt kell jobban és hatékonyabban elosztani.

És még egy gondolat, ami előjött most már Tóth képviselő úrnál is: kérem, tessék elgondolni, meddig mehetünk az 5-6-7 fős átlag osztálylétszámú iskolákkal.

(12.50)

Ezt is mi a közös adóforintjainkból finanszírozzuk. Önök is és mi is. Igen, ha létrejönnek ezek a kistérségek, akkor ott a polgármesterek, mandátumot kapva a választóiktól, közösen fogják eldönteni, hogy egy optimumot, ami a gyerek számára (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - és én most a minőségre gondolok, hogy lehetőleg a legjobb szaktanároktól kapjanak ismereteket... (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez kétperces!)

Köszönöm szépen, majd újra szót kérek, elnök úr.

Forrás: parlament.hu