HARRACH PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Aki politikai pályára lép, az össztársadalomért vállal felelősséget, de különösen a szegényekért, a betegekért és az idősekért. Ezért most én is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezek az emberek, akik az említett körbe tartoznak, milyen helyzetben élnek.

Növekszik az infláció, ami a szegények adója; ennél is jobban nő a gyógyszerek ára, ez pedig súlyos terhet ró a betegekre és az idősekre. A gyógyszeráremelés tavaly, 2003-ban meghaladta az inflációt; idén az év első két hónapjában 16 százalék volt, pedig ennek nem kellett volna így lennie. Nem kellett volna így lennie, ha Kökény Mihály tartja ígéretét, amely így hangzott a múlt év végén: “A lakossági gyógyszeráremelés mértéke 2004-ben csak minimális lehet. Ez a drágulás nem haladhatja meg a 8 százalékot.ö

Nem kellett volna így lennie, ha a Medgyessy-kormány nem rúgja fel az Orbán-kormány és a gyógyszergyártók megállapodását, amely három évre 2001-ben köttetett, és amely az infláció 70 százaléka alatt tartotta a gyógyszerárak emelkedését. Ha ez érvényes lenne még ma is, akkor ma a gyógyszerárak mindössze 4-5 százalékkal emelkedtek volna. Tessék összehasonlítani: 16 százalék vagy 4,5 százalék. Amikor a Medgyessy-kormány ezt a megállapodást, elődje jól működő megállapodását felrúgta, azt ígérte, hogy 2002. szeptember 1-jéig megkötnek egy négyéves megállapodást - ez máig sem történt meg.

Másfél év kormányzati tehetetlenség eredménye a 16 százalékos gyógyszeráremelés. Ezt már nem lehet meg nem történtté tenni. A kormány válaszát hallom persze, hogy egyrészt mit tett az Orbán-kormány - ebben az esetben nagyon nehéz lesz olyat találni, amibe belefér az az előbb hallott gyalázkodás is -; másrészt pedig a hatósági árcsökkentést meg fogjuk valósítani - erre én nem lennék olyan büszke, mert nézzük, mi történt.

Másfél éves kormányzati tehetetlenség után pánikba esett a kormány, és agresszív lett, egy durva, agresszív lépésre szánta el magát. Előtte cserbenhagyta az embereket, most pedig frontot nyitott a gyógyszergyártókkal, vagyis fél évre kitolta a megoldást, de nem oldotta meg a problémát. Ki fogja ennek a levét inni, ennek a küzdelemnek, ami a kormány és a gyógyszergyárak között folyik? Mint ahogy mindig, most is a beteg - csak várnunk kell rá fél évet. Pedig csupán annyit kellett volna tenni, hogy betartani azt a megállapodást, ami egyszer már jól működött - de csak azért, mert az előd kötötte, ezt fel kellett rúgni.

Mi történt ezen a területen is? Ami a kormányzati tevékenység más területein is történt: nyugodt, kiszámítható és biztonságos időszak után elvezettek minket egy kiszámíthatatlan, feszültségeket és félelmeket rejtő világba.

Én úgy gondolom, hogy mindaz, ami elhangzott az előbb a szegénységgel kapcsolatban, az érvényes az egészségügy területére is: nem az elődben kell keresni a problémát, nem álmokról kell beszélni, hanem konkrét kormányzati intézkedésekre van szükség, amelyek megtörténtek néhány évvel ezelőtt a szegénység kérdésében is. Hiszen nem véletlen, hogy a szakma minden komoly képviselője elismeri, hogy az Orbán-kormány idején sikerült megállítani a szegénység terjedését (Moraj az MSZP soraiban.) - aki ért hozzá, az elismeri, aki nem, az kiabál -, viszont most újból terjed a szegénység, és ezt nem én mondom, ezt a szakma mondja.

Én úgy gondolom, hogy konkrét kormányzati intézkedésekkel lehetne egy biztonságosabb, kiszámíthatóbb (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) világot teremteni a gyógyszerfronton is.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu