LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előző gondolatmenetemet folytatom, ami megszakadt. A kormánypárti logika szerint vannak vegetáló települések, és vannak fejlesztésre, fejlődésre alkalmas települések. A vegetáló településektől, amelyek erőlködnek és fenntartanak iskolát, óvodát, előbb-utóbb ezt el kell venni, és azt a feladatot, illetve azt a költségvetést át kell adni a fejlesztésre alkalmas településeknek.
Azt szeretném mondani, hogy ez a logika Magyarországon is, de Európában is több alkalommal megbukott. Megbukott például az a folyamat, amely a hetvenes évek elején kezdődött el. Először a téeszeket vonták össze, aztán az iskolákat körzetesítették, majd pedig a járási közigazgatást szüntették meg, településeket vontak össze. Ekkor vált közismertté a szerep nélküli település fogalma, és ekkor aztán az emberek húzódtak be a városokba, és jött a Bondor-féle minisztérium megrendelése, a 11 szovjet házgyár és az 51 négyzetméteres, lakótelepi négyszemélyes családi lakásmodell. És ennek a következményeiben vergődünk most. És ez a logika érvényesült Nyugat-Európában is, hiszen ez rendszerfüggetlen, ha szabad ezt mondani, mert ez a hetvenes években Nyugat-Európában is ugyanúgy megtörtént, a hatvanas évek végén Baden-Württembergben 1650 kistelepülés iskoláját zárták be, hogy aztán másfél évtized múlva újra megnyissák ezeket az iskolákat, mert például az akkori NSZK oktatásra szánt költségvetésének közel tíz százaléka a buszozásra ment el, hogy a pedagógiai károkozásról ne is beszéljek.
Tehát tulajdonképpen ez a logika megbukott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és most próbáljuk - és éppen ez a vita is alkalmas erre - keresni a megoldást. De azt, amit önök találtak, nem tartjuk megoldásnak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés