PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az éves beszámoló teljes áttekintése az idő rövidsége miatt lehetetlen, ezért hozzászólásomban az MDF által legfontosabbnak tartott és leginkább vitatott kérdésköröket szeretném kiemelni, melyeket a négy, MDF által delegált kurátor jelentéshez megfogalmazott különvéleménye is alátámaszt.

A Magyar Demokrata Fórum független, konszolidált, értékeket közvetítő, a szó valódi értelmében a közt szolgáló televíziót szeretne. Az MTV Közalapítvány kuratóriumának most tárgyalt jelentéséből, de főleg a TV műsorait figyelve sajnos azt láthatjuk, hogy a Magyar Televízió ma nem ilyen. Hogy miért nem? Ennek több oka van. Az egyik alapvető oka a nem eurokonform, a demokratikus megoldásokkal teljesen ellentétes finanszírozási mód. Az előfizetési díjak eltörlése után - félreértés ne essék, nem az eltörlés ellen van kifogásunk - a Medgyessy-kormány úgy oldotta meg a kompenzációt, hogy kizárólag az ő jóindulatán múlik, hogy melyik közmédiumnak mennyi pénzt juttat. Ez a kormányfüggőség már önmagában lehetetlenné teszi, hogy a közmédiumok függetlenek és pártatlanok lehessenek. Láthattuk a Hungária Közalapítvány és a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumainak jelentéseiben is, hogy a Duna Televízió és a Rádió milyen küzdelmet vív fennmaradásáért és függetlenségéért.

A másik ok a rendezetlen pénzügyi háttérből is következő, a kereskedelmi televíziókkal versenyző műsorstruktúra, a BBC normáinak mellőzése. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy olyan emberek vezetnek műsorokat, akikkel a televízió szervezeti és működési szabályai értelmében szerződést sem lehetett volna kötni.

Nézzük a tényeket részletesebben! A beszámoló a részvénytársaság függetlensége legfontosabb előfeltételének azt tekinti, hogy a szervezet hozzájusson, illetve hozzájuthasson a törvényben előírt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges forrásokhoz, s hozzáteszi: ezen előfeltétel a részvénytársaság megalapítása óta sohasem teljesült. Ez utóbbi megállapítás igaz, azonban a függetlenségnek nem az a legfontosabb feltétele, hogy elegendő forráshoz jusson, hanem a pénzforrásoktól való minél nagyobb függetlenség. Az európai gyakorlat szerint a financiális háttértől való függőség a leghatékonyabban akkor minimalizálható, ha a bevételeket több forrás is biztosítja, azaz az rt. anyagilag minél több lábon áll. Éppen ezért kívánatos, hogy az üzemben tartási díj, a reklámbevételek, az egyéb üzleti, kereskedelmi bevételek és az állami költségvetési támogatások egészséges struktúrája teremtse meg a köztelevízió megfelelő működésének anyagi feltételrendszerét, vagy ha ez nem megoldható, akkor olyan automatizmusoknak kelljen működni, amelyek kizárják a mindenkori kormányzó pártok szubjektív mérlegelésének lehetőségét.

(16.30)

Sajnálatosnak tartjuk, hogy ebben a tekintetben a beszámolási időszakban nem történt érdemi lépés, s változatlanul a működőképesség határán vegetál a Magyar Televízió. Emiatt a törvényi kötelezettségekben megfogalmazott közszolgálati követelmények jó színvonalú, maradéktalan teljesítése helyett a felszámolási folyamatok elindításának kivédése az rt. vezetésének napi elsődleges célja.

Tisztelt Ház! Mint már említettem, a helyzet 2002-ben tovább romlott azzal, hogy a választási politikai ígérvények következtében a második félévtől a költségvetés átvállalta az üzemben tartási díj fizetését. A beszámoló ebből a tényből sajnálatosan csak azt a következtetést vonja le, hogy ez a gyakorlatban nem eredményezett negatív változást, azaz nem gyengítette az MTV Rt. függetlenségét, csak “elméletileg lehetőséget ad arra, hogy növekedjék az intézménynek a mindenkori parlamenti többségnek való kiszolgáltatottságaö. Véleményünk szerint ezzel mind elméletileg, mind gyakorlatilag még egyértelműbbé és még fokozottabbá vált az intézmény függősége a parlamenti többségtől, azaz a 2002-es választások után kormányra került pártoktól.

A jelenlegi megoldás a hatályos törvényt is megsérti, mert az arról rendelkezik, hogy az üzemben tartási díj összegét évenként a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg, azaz legalább az infláció mértékében karbantartja, avagy a közszolgálati műsorok szükségletei szerint emeli a versenyképesség fenntartása érdekében, a takarékosság maximális figyelembevétele mellett. Ez nem történt meg az elmúlt évben, ennek következtében az MTV pénzügyi háttere az rt. induló évéhez viszonyítva - a reálértéket tekintve - majd' felére csökkent, s ezért mára már a működőképessége került veszélybe. Ebben az alulfinanszírozott helyzetben a Televízió az eddigieknél is fokozottabban költségvetésfüggővé vált, s ezzel együtt a még meglévő minimális függetlenséget biztosító finanszírozási módot is elveszítette.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kétségtelen, hogy a függetlenség és a pártatlanság két különböző fogalom, ám a kettő között a mi esetünkben - a gyakorlat mutatja meg - szoros oksági összefüggés áll fenn, főleg azért, mert a Magyar Televízió Rt. 2002-ben már olyan helyzetbe került, hogy pénzügyi függetlensége száz százalékban megszűnt, s ez már a gyakorlatban is negatív változást eredményezett, mert ezzel megszűnt a műsorszolgáltatás pártatlanságának egyik legfontosabb elméleti és gyakorlati feltétele.

A műsorszolgáltatás pártatlanságával kapcsolatos kérdésekre az országgyűlési beszámoló öt bekezdést szentel. Érthetetlen okból csakis a választások időszakát mutatja be és minősíti, amellyel kapcsolatban megállapítja, hogy “a tavalyi országgyűlési választások időszaka a médiatörvény életbe léptetése óta a mélypontot jelentette az intézmény életébenö. Ez a politikai minősítést magában rejtő általánosító megállapítás véleményünk szerint már önmagában is értelmezhetetlen és elfogadhatatlan.

Tisztelt Ház! A kuratóriumi beszámolóban közölt statisztikákat, amelyek a médiatörvény műsorszerkezetre vonatkozó előírásainak teljesítését illetik, erős fenntartással kell fogadnunk. Tapasztalatunk és véleményünk szerint már a médiatörvény fogalmi rendszerének megfelelő műsortipizálással is bajok vannak, s véleményünk szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján újra kellene alkotni a tipizálás normarendszerét.

Egy példával érzékeltetjük gondjainkat: miközben az MTV Rt. műsorai közül gyakorlatilag már 2002-ben is kiszorultak a gyermekműsorok, s egyes gyermek- és ifjúsági műfajok - rajzfilm, gyermekfikciók - gyártása teljesen megszűnt az MTV Rt.-ben, a belső, külső gyártás, de a beszerzés is, a statisztikák nem jelzik ezt a katasztrofális helyzetet.

Kimondható: a médiatörvény szerinti műfaji és mennyiségi alapú közszolgálat-értelmezés nem vált be. A beszámoló azt írja, hogy a médiatörvény előírásai lényegében teljesülnek a műsorszerkezetben, ám eközben minden mérés nélkül is látszik, hogy az értékközvetítéssel és az értékteremtéssel, a műsorok sugallta morális tartalommal nagy bajok vannak. Ugyanakkor például a műsorrendszerben eldugva a megmaradt gyermek-, regionális, kisebbségi, nemzetiségi, határon túli, vallási és egyéb művészeti, természetvédelmi műsorok a szűkös, elnyomott helyzetben is jól és nívósan teljesítenek. A műsorszerkezetnek ezt a kétarcúságát, ezen belső ellentmondásait nem elemzi, nem mutatja be a statisztika, az éves beszámoló. Enélkül pedig nem ítélhető meg a Magyar Televízió Rt. tényleges műsorszolgáltatási minősége, műsorszerkezet-teljesítménye.

Tisztelt Ház! A tényleges értékelés az lenne, amely azt elemezné, hogy a Magyar Televízió Rt. mint közszolgálati intézmény az értékközvetítő és -teremtő munkát az adott médiapiaci és általános politikai környezetben milyen hatékonysággal, milyen feltételek mellett tudja elvégezni. Ennek első számú minősítőjévé kellene válnia a kuratóriumnak és nemcsak a kuratórium elnökségének. Jelenleg - s láthatóan a 2002. évben is - csak mint egy gazdasági vállalkozás rossz hatásfokú és lehetőségű, torz igazgatótanácsa dolgozik a kuratórium és főleg annak elnöksége. A médiatörvény nem erre hozta őket létre, de mint e beszámoló jellege is mutatja, jelenleg ebbe vannak beszorítva.

Véleményünk szerint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége sem az elmúlt évek gyakorlatát, körülményeit, sem pedig a médiatörvényben meghatározott lehetőségeit tekintve sem tekinthető “a Magyar Televízió Rt. pártatlan működésének legfontosabb intézményes garanciájakéntö. Éppen ezért abból, hogy az ellenzéki pártok 1999 februárjától 2002 májusáig az elnökségben nem képviseltették magukat, nem vitatható módon csak az következik, hogy a médiatörvény vonatkozó előírása, kívánalma sérült. Ennek nem mond ellent, hogy a médiatörvény a kuratórium - és nem a kuratórium elnökségének - feladatává teszi a részvénytársaság függetlenségének védelmét, hogy a műsorok pártatlansága ebből a szempontból is fokozott garanciális megerősítést kapjon.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy év múlva a Ház előtt lesz a 2003-as beszámoló, amely előreláthatólag még több negatívumot fog tartalmazni a közszolgálati magyar televízióval kapcsolatban. Változtatni és javítani a 2004. évi körülményeken lehetne. Ahhoz, hogy az idei évről szóló jelentés ne legyen még sokkal lesújtóbb a mostaninál, azonnali, mélyreható változtatásokra van szükség a Magyar Televízióban.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu