SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Toller képviselő úr azt mondta, hogy filozofikus eltérések vannak köztünk. Én mondtam, hogy alapvető, koncepcionális. A televíziónézők számára szeretném teljesen egyértelművé tenni, hogy melyek ezek a koncepcionális ellentétek köztünk és a kormánypártok között.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azért 2004-ben mégse várják már el egy polgármester országgyűlési képviselőtől azt, hogy a többcélú kistérségi társulásokról szóló törvénytervezet vitája során támogat olyan paragrafusokat, amelyekben egyértelműen alárendelt szereplőkké válunk! Melyek ezek? Az 1. § (3) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy abban az esetben, ha nem hozzák létre a törvény kötelező erejénél fogva a kistérségi társulást, abban az esetben a közigazgatási hivatal a megyei bírósághoz fordul, a megyei bíróság pedig dönt, és valószínűleg kötelezi az önkormányzatot.

A másik: azt mondja a 14. § (3) bekezdése, hogy a kistérségi területfejlesztési társulás feladatainak ellátásához 2004. évben a 2004-es normatív állami támogatás szolgál fedezetül, valamint egyéb források. Melyik önkormányzat az, amelyik ilyen finanszírozási feltételek mellett társul, tessék mondani? Az óvodai ellátáshoz biztosított normatíva a feladat 38-45 százalékára nyújt fedezetet. Ha társulunk, akkor, tessék mondani, a további több mint 50 százalékos forrást honnan fogjuk előteremteni?

Az előbb nem volt benn a miniszter asszony a teremben, ezért most még egyszer elmondanám: mi azt gondoljuk, hogy az önkéntesség egy alapvetően fontos kérdés, a kormányrendeletet kell megalkotni, és az önkéntes társulás feltételeit abban szabályozni, és akkor nagyon sok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) önkormányzat fog társulni; egy év múlva pedig a tapasztalatok birtokában vissza tudunk térni ehhez a dologhoz. Csak tessenek már megnyitni legalább a 7 milliárd forintos keretnek a felhasználási lehetőségét!

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu