TÓTH IMRE, az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Ház! Úgy tudom, az általános többségi és kisebbségi véleménynyilvánítás gyakorlata és helyes tükrözése abból kell hogy kiinduljon, hogy valójában és ténylegesen mi hangzott el a bizottsági ülésen. Elképzelhető, hogy a többségi vélemény mondójával szemben képletesen szólva nem egy bizottsági ülésen ültünk, mert a kormányzati oldal részéről ezek a megközelítések kevésbé hangzottak el, sokkal inkább a miniszter asszony expozéjának egyfajta másodlagos tükrözése az, ami elhangzott. Ezzel szemben én ragaszkodni szeretnék a kisebbségi vélemény előadásánál szigorúan ahhoz, hogy a kisebbségi vélemények összességében mi módon fogalmazódtak meg.
Az alap-kiindulópont a kisebbségi vélemények egészénél az volt, arra a kérdésre való következetes visszatérés, hogy hol az integráló, szinkronizáló, átfogó közigazgatási, államigazgatási koncepció. Nincs! 2003-ban egész évben ezt kérdezgettük, de érdemi válasz, különösképpen tervezet, anyag nem volt, nincs a kezünkben. Nem csereszabatos ezzel az anyaggal, amelyről most tárgyalunk.
A másik alapkérdés az volt, hogy mi módon van szinkronban a kormányprogrammal ez az előterjesztés, sokkal inkább az aszinkronokra utaltunk. Hol érhető tetten az új pénzügyminiszter által meghirdetett költségcsökkentés? Hol van a miniszterelnök úr értékelő beszédében az e területre vonatkozó kisebb, olcsóbb és hatékonyabb megközelítés? A kormányprogramon túl az IDEA-program, amelyet nevezzünk szakmainak vagy szakmapolitikainak, és ne politikainak, milyen állásfoglalásokat szögez le, és ezzel szöges ellentétben az előterjesztés milyen pontokon áll, lehet, hogy ahhoz képest egy második vagy harmadik út?
A belügyminiszter asszony gondolatai között is elhangzott, és a bizottsági ülésen is, hogy véleménykérések az önkormányzatoktól voltak a tárgyra vonatkozóan, így igaz. Magam is mint polgármester a kezemben tartottam egy ilyen kérdő levelet, amely olyan törvényre is rákérdezett, a többcélú kistérségire vonatkozott, például decemberben, januárban, aminek törvénytervezetét a Ház is csak február végén kapta meg. Tehát a vicc, hogy Mennyi? 56! Mi 56? Mi mennyi?ö, erre nem lehetett igazán egy komoly választ várni és feltételezni.
Észrevételeztük, hogy három fontos feladatkörben - az önkormányzati közszolgáltatások, a területfejlesztés és az államigazgatási feladatok ellátásában - szándékozik a törvény előrébb lépni. A törekvés, a belügyminiszter asszony törekvése is helyes. Ugyanakkor a területfejlesztési törvény módosítására vonatkozó előkészített anyag beterjesztetett, a koalíciós partnerek közötti vita martalékaként visszavonatott, és most nem tudjuk, hogy átdolgozás alatt van, ebben a változatában kerül-e ide, és főleg azt, hogy mikor, miközben szoros összefüggés van a most előterjesztett három anyag és a területfejlesztési törvény módosítása között. A területfejlesztési törvény módosításánál is vártuk, hogy a kistérségek tigrissé válhatnak, de nem papír- és fogatlan papírtigrissé, amelynek nincs esetlegesen megfelelő pénzügyi alapja, vagy a pénzügyi újraelosztási technikában nem érintettek.
Mit mondott, mit üzent az IDEA-program? - és önök itt vannak aszinkronban. Hogy a megyéket önök meg kívánják szüntetni. Mi ugyan ezzel ellenzéki oldalról nem értünk egyet, de önök az IDEA-programban többek között és más helyen is ezt rögzítették.
(10.20)
Ezzel szemben az önök előterjesztett anyaga a megyei területfejlesztési tanácsok, a megyei önkormányzatok megerősítését jövendöli, mondja. Mi lenne, ha amit önök mondanak hétfőn, kedden ugyanaz lenne a válasz? - vetődött föl a bizottsági ülésen.
A helyettes államtitkár úr jelezte, hogy hiányérzeteinknek jogos alapja van, amikor a konkrét szabályozás helyett kereteket találunk, de azt mondta, hogy ezt fogjuk fel egy kerettörvénynek, egy doboznak, és később kerül feltöltésre, vagyis a beltartam később kerül meghatározásra. Bizony, ez komoly probléma. Éppen ezért az ellenzék nem kívánta támogatni a feladatkirovó, nem önkéntes, a munkáltatói, jegyzői jogokat részben elvonó programot. Inkább egy rozsdás csillogásnak minősítettük az előterjesztést.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés