NÉMETH ZSOLT (MDF): Valamennyi hozzászólásomban arról beszéltem, hogy azt a konfliktust kellene feloldani, hogy egyfelől egy kistérség egészére vagy valamely részére vonatkozó szolgáltatásról döntenek a társulás tagjai, közben a mandátumuk csupán a saját településükre vonatkozik. Ők akkor lesznek sikeresek, ha lefestik a ravatalozó kerítését, aztán járdát építenek, és a többi, és nem akkor, ha például a székhelyen lévő zeneiskola vagy más művészeti oktatás ügyében ők többletforrásról döntenek. Ezt a konfliktust kellene föloldani.

Ennek az egyik módja lehetne, nagyon halkan mondom, az, ha térségi szolgáltatás van, akkor bizony térségi választás van, elvonatkoztatni attól a szinttől, ahonnan ők a mandátumukat kapják. Persze, abban az időben, amikor minden a megkurtításról szól, mint a kedvenc filmemben, a Menzel-filmben, hajat, széklábat meg mindent, most pedig országgyűlési képviselőt meg települési képviselőket, akkor előhozakodni egy ilyennel, tudom, hogy nem népszerű dolog, viszont logikusan ebből a modellből az következne.

Egy nagyon erős kistérség akkor kellene egyébként, ha az egyezkedés során választott régió lenne, akkor egészen biztosan kellene egy erősebb, hiszen nagyon messze van a következő önkormányzati szint. Ha viszont nem ez győz - én egyébként nem ezt támogatom, hanem a megyei szint mellett állok ki -, akkor már van egy olyan, még elérhető távolságban lévő önkormányzat, amelyben ülő képviselők elvonatkoztatnak a saját településüktől, és képesek térségben gondolkodni. Tehát ezt a konfliktust kellene valamilyen módon feloldani. Vannak közszolgáltatások, még egyszer mondom, amiket el lehet látni kistérségben, azok, amelyek minden településen egyformán megjelennek, másokat meg nem.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu