DR. FÓNAGY JÁNOS, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A gazdasági bizottság az előterjesztést egyhangú szavazással általános vitára alkalmasnak találta. Úgy gondolom, ez az egységes bizottsági fellépés jól példázza azt, hogy a gazdasági bizottság az előterjesztés lényegével, a javaslatban foglaltakkal, azok fontosságával egyetértett. Tette ezt azután, miután egy igen részletes és hosszadalmas vitában tulajdonképpen megelőlegezte a részletes vitát, és számos olyan technikai-szakmai kérdésről váltott szót, amely arra mutatott, hogy az asztal két oldalán ülő képviselőtársaink tisztában vannak a magyar közlekedés fejlesztésével.

A bizottsági ülésen elhangzottakat engedelmükkel most nem ismétlem meg, hiszen erre való a részletes vita. Annak a hangsúlyozását azonban, hogy a 2002-es választás során, majd a kormányprogramban is meghatározott egységes közlekedési törvényre szükség van, úgy gondolom, ez a szakmai vita csak kiemelte; és alá fogják húzni a most előttünk lévő, az elmúlt évek gyakorlatát követően négy ágazati közlekedési törvényben meghatározott javaslatok is.

A javaslatokban meghatározott célokkal, eszközökkel a bizottság nagyrészt egyetértett, és ezt tükrözi az egységes igen szavazat is. Amiről tulajdonképpen a jobbító polémia folyt, azok túlnyomórészt olyan elemek voltak, amelyeket a javaslatok nem tartalmaznak, s ezért úgy gondolom, közös és helyes feltételezésünk volt, hogy ezek többségét, amennyiben az érintett szakaszok megnyitása az előterjesztő részéről megtörtént, módosító javaslatokkal korrigálni lehet.

Ennek reményében csak megismételni tudom, hogy a gazdasági bizottság a javaslatot egyhangú szavazattal általános vitára alkalmasnak minősítette.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu