DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb az egységes bizottsági vélemény ismertetésekor már utaltam rá, hogy a jelenlegi négy szakágazati törvényben foglaltak szakmai fontosságának elismerése mellett a Fidesz-frakció sajnálkozik afölött, hogy a kormányprogramban szereplő egységes közlekedési törvény beterjesztésére - amit emlékezetem szerint 2003-ra ígért a kormányprogram - a mai napig nem került sor. Csak bízni tudunk abban, hogy ez megtörténik, hiszen a közlekedés fontosságát, gondolom, egyik képviselőtársam sem vitatja.
Különös ennek a jelentősége a ma már rendkívül közelbe került uniós csatlakozás miatt is, hiszen az Európai Unió egy érdekelvű társulás. Sokakkal együtt én is úgy gondolom, hogy belső hazai érdekeinket elsősorban az infrastruktúra, a közlekedés területén tudjuk majd az Unióval közösen érvényesíteni. Hiszen számos olyan feladatunk van, amely részben a nemzeti érdekkörbe tartozik, részben olyan, amelyben az előbb említett érdekelvűség miatt az Uniót - ha szabad így fogalmazni - nem igazán érdekli a hazai, magyarországi tranzitutak vagy vasútvonalak korszerűsítése. A Duna hajózhatósága azonban olyan összeurópai érdek, amelyre bizonyára fokozott figyelemmel számítani tudunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az egységes közlekedési törvény benyújtásának elmaradása miatt tulajdonképpen ismét egy salátatörvény került a kormány elé, így az itt megnyitott fejezetekre kell korlátoznunk a mai általános vitát. Erre figyelemmel engedjék meg, hogy néhány konkrét megnyitott szakaszhoz szóljak.
Az állam és a vasutak közötti szerződésről szóló II. fejezetben az állam kötelezettséget vállal a közszolgáltatási személyszállítási veszteség megtérítésére. A 7/A. § kimondja, hogy az éves menetrendben meghatározott közszolgálati tevékenység menetdíjbevétellel nem fedezett. A vállalkozó vasútra háruló indokolt költséget - amelyet a vállalkozó vasút saját üzleti érdekei alapján nem vállalna - az állam a központi költségvetésből megtéríti. Ezzel kapcsolatban két aggályunk, illetve javaslatunk van. Az egyik, hogy a megtérítés ütemezését, módját, mértékét, elszámolási módját a törvény a vasúttal kötendő szerződés körébe utalja, ezáltal ismét fennáll annak az egyébként az elmúlt években is és 2004-ben is alkalmazott gyakorlatnak a veszélye, mely szerint a költségvetés csak részben térít és jóval az események bekövetkezte után. Ennek következtében a vasút nagy összegű hitelt kénytelen felvenni, azzal az ígérvénnyel, hogy azt majd az állam - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - később egy szanálási támogatással kiegészíti.
Minden eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a vasútnak egy bizonyos nagyságrenden túli eladósodása már a működést veszélyezteti. Meggyőződésünk, hogy fel kell oldani a hitelfelvétel és a költségvetési forrásból biztosított pótlás közötti ellentétet, és egyértelműbben kell megfogalmazni a központi költségvetési forrás biztosítását. Ennek érdekében módosító javaslatot kívánunk benyújtani ennek az időbeli ütemezésére.
(18.20)
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb említett vasúti törvény hivatkozott fejezetébe új elemként lép be többek között a kombinált árufuvarozáshoz szükséges eszközbeszerzés állami támogatása, és ez az egyébként általunk is indokoltnak tartott támogatási lehetőség fölveti annak a lehetőségét vagy mindenképpen tárgyalási szükségességét, hogy ha áruszállító vasút a közszolgálati és környezetterhelést csökkentő célból végzett kombinált fuvarozási tevékenységre, eszközbeszerzésre kaphat állami forrást, akkor meggyőződésem, hogy ez még indokoltabb lehet a közszolgálati feladatokat ellátó személyszállító vasút esetében.
A korábbi szakmai beszélgetések során felmerült az, hogy általában a szolgáltatás és tevékenység támogatását az Európai Unió generálisan tiltja. Nekem az a véleményem, hogy ez a lehetőség, és éppen hivatkozva a kombinált fuvarozás támogatásának a vasúti törvénybe történő beemelésére, az ezzel foglalkozó, 1969-ben, tehát azért most már harmincegynéhány éve meghozott tanácsi rendelkezésre, az 1191/69-es EGK tanácsi rendeletre, úgy gondoljuk, hogy a tömegközlekedésnek a közútról a vasútra történő visszaterelése, a közlekedésbiztonság és a környezetkímélés miatt indokolt a vasúti törvényben a közszolgáltató személyszállító vasút eszközbeszerzésének támogatási lehetőségét is a jogszabályba beemelni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztési szerkezet, tehát hogy csak a megnyitott szakaszok tárgyalására van mód, mindenképpen nehezíti az uniós csatlakozáshoz talán jobban igazodó komplett rendezést, de a II. fejezet 7. §-a beszél a csatlakozásig létrehozandó új vasúti intézményekről, mindenekelőtt a pályakapacitást elosztó szervezet felállításáról. Ez ad számunkra lehetőséget arra, hogy kérjük az előterjesztőtől annak megfontolását, hogy nem lehetne-e itt szabályozni a pályakapacitást elosztó szervezet költségvetési és humán erőforrási kérdéseit is, mert nyilvánvaló, hogy valahol ezt is kell szabályozni, és ha egyszer a feladatot megadtuk az intézmény számára, akkor az ennek finanszírozásához szükséges eszközökről is kellene szólni.
Hasonló a problémám, és ismét az előterjesztő megfontolását kérem: a légi közlekedési törvény számos egyéb és majd más képviselőtársam által kifejtett szakmai javaslata mellett áperte kijelenti, általunk helyesnek tartottan és támogatottan, hogy a Budapest Ferihegyi nemzetközi repülőtér az állam kizárólagos tulajdonában marad. Szívünk szerint a vízi közlekedésről szóló törvényben mi igen nagy örömmel tudnánk támogatni annak kimondását, hogy a dunai hajózás szempontjából létfontosságú Csepeli szabadkikötőt ugyanilyen állami tulajdonban kívánja a tárca tartani, és az egész dunai teherhajózás és ezen belül a hazai folyamhajózás bázisának kívánja hosszabb időre megtartani. Sajnos ennek a részünkről történő módosítására nincs lehetőség, mivel az ezzel kapcsolatos szakaszokat az előterjesztett javaslat nem nyitotta meg.
A rendelkezésemre álló időben ezekre az általam fontosabbnak tartott elemekre szerettem volna felhívni mind képviselőtársaim, mind miniszter úr figyelmét.
Elnök úr, köszönöm az időt. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Szalay Gábor tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés