DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a hozzászólását, amelyben részletezte azokat a lépéseket és intézkedéseket, amelyeket a nyugdíjasok érdekében tett és tesz a kormány ebben az esztendőben. Szükség is van erre, hiszen sokszor halljuk - talán épp a másik oldalról, ellenzéki képviselőtársaink részéről -, hogy nem teszünk eleget, nem teszünk meg mindent; sokszor sablonszerűen reagálnak a különböző kormányzati lépésekre.
(13.40)
Amikor valamit tényleg megteszünk, akkor lekicsinylően nyilatkoznak erről, mondván, ez úgysem segít eléggé a nyugdíjasokon, máskor pedig gyakran az a látszat keletkezik, hogy a kormány nem akarja teljesíteni ígéreteit, vagy ami még ennél is súlyosabb, nem kívánja betartani azokat a törvényeket, amelyek a nyugdíjak emelésére vonatkoznak. Ez bizony sokszor alkalmas arra, hogy bizonytalanság és szorongás keletkezzen az idős emberekben.
Itt is nyomatékosan szeretném azt hangsúlyozni, hogy a kormány minden körülmények között teljesíteni fogja a nyugdíjemelésre vonatkozó valamennyi törvényi rendelkezést. Vonatkozik ez elsősorban arra, ha a tervezettet meghaladja az infláció mértéke. Tiszta és világos szabályok vannak érvényben, és nem áll szándékunkban ezeket megváltoztatni.
Képviselőtársam elmondta az adatokat, ehhez én nem szeretnék semmit sem hozzátenni. Azt hiszem, tudják a nyugdíjasok, hogy mi változik novembertől, hogyan teljesítjük azt az ígéretet, azt a vállalást, hogy az özvegyi nyugdíj mértéke 25-ről 30 százalékra emelkedik, már azokban az esetekben, amikor saját nyugdíjuk mellett állandó juttatást vehetnek igénybe a jogosultak.
Kétségtelen, tisztelt Országgyűlés, hogy az idős kor biztonságának fő tartópillére a nyugdíj, azonban talán érdemes röviden megemlíteni, hogy más körülmények is meghatározó hatást gyakorolhatnak az idős emberek életkörülményeire. Különösen igaz ez a kistelepüléseken élő idősekre, akik a szociális szolgáltatásokat nem vagy alig képesek igénybe venni. Ezért is döntöttünk úgy, hogy 2004. január 1-jétől kiemelten támogatjuk a kistérségek gondozási körzeteinek kialakítását, az úgynevezett jelzőrendszeres házi segítségnyújtás elterjedését. Talán azt is érdemes megjegyezni, hogy a nyugdíjasok igen nagy érdeklődéssel fordultak a nagyszülői gyes felé, és 2003-ban már közel 4 ezren vették igénybe, és minden jel arra mutat, hogy ebben az évben számuk lényegesen növekedni fog. A szociális szolgáltatások és támogatások tervezett reformja, amelynek az a központi gondolata, hogy a segítség valóban azokhoz jusson el, akiknek szüksége van rá, tehát valóban azokhoz fordulunk, akiknek nincs kihez fordulniuk, nos, ezen program során fontos intézkedéseket tervezünk, amelyek az időseket közvetlenül is érintik. Így korszerűsítjük és kiterjesztjük még ebben a ciklusban az ápolási díj intézményét, és kialakítjuk a 75 év feletti egyedülálló idősek új pénzbeli támogatását.
Az idős emberek azt is joggal várják el tőlünk, hogy az egészségük megőrzéséhez, gyógyulásukhoz vagy krónikus betegségeik kezeléséhez szükséges egészségügyi szolgáltatásokhoz, nem utolsósorban a gyógyszerekhez hozzájussanak. A kormány határozott törekvése az, hogy ezeket a várakozásokat teljesíti. Gátat vet a gyógyszerárak növekedésének, és április 1-jétől több ezer gyógyszerhez olcsóbban juthatnak a nyugdíjasok. Tehát nem hagyunk kétséget afelől, hogy a nyugdíjasok és közülük is a beteg emberek pártján állunk.
Tisztelt Képviselő Úr! Ismételten köszönöm, hogy erre a fontos kérdéscsoportra felhívta a figyelmet, és biztosíthatom azt, hogy az idén előirányzott terveinket maradéktalanul teljesíteni fogjuk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés