DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön azt mondja, hogy jóval kisebb forrás áll rendelkezésre a fogyatékkal élők számára, mint ez korábban volt.

Tisztelt Képviselő Asszony! Ez nem így van, ezt fogom cáfolni. Nincs idő, hogy kitérjek rá, de azért két megjegyzést hadd tegyek.

Ön azt állítja, hogy a már megszületett gyermekeket kiszolgáltatottá teszi a kormány a kábítószereknek. A kábítószerügyi koordinációs bizottság társelnökeként azt állítom, hogy ennek az ellenkezője az igaz. De ez egy következő interpelláció témája.

Ön azt állítja, hogy a polgári kormány időszakát a kiszámíthatóság, a biztonság jellemezte. Szeretném önt megkérdezni, hogy tájékozódott-e a kisnyugdíjasok, a szegények vagy a hajléktalanok körében; mert lehetséges, hogy akkor nem lenne ennyire magabiztos a megnyilatkozása, tisztelt képviselő asszony.

Ami pedig a fogyatékos ügyeket illeti, ebben az esztendőben is folytatódik és kiteljesedik a fogyatékos emberek európai évében megkezdett munka. Néhány példára tudok csak szorítkozni:

A jelnyelvi tolmácsszolgálatok további működtetése mellett a támogató szolgálatok létesítése és normatív finanszírozása a tavaly bevezetett 50 ezer fős lakosságszámú településekről tovább bővül a 10 ezer fős településekre.

Külön keretből a családi jellegű lakóotthonok működési kiadásaihoz biztosítunk támogatást, valamint a támogató szolgálatok dolgozóinak képzését is garantálni fogjuk.

A tárca biztosítja az Országos Fogyatékosügyi Tanács működésének a költségeit.

Ami az érdekvédelmi szervezeteket illeti, az Európai Unió strukturális alapjai terhére a fogyatékos személyek nappali intézményeinek létrehozására idén és jövőre is jelentős pályázati források állnak rendelkezésre. A civil alapprogramból, amelynek 2004. évi forrása 6 milliárd forint, külön támogatások nyerhetők el. A tárca a parlament döntése alapján külön 678,5 millió forinttal támogatja a fogyatékos emberek országos érdek-képviseleti szervezeteit.

Képviselő asszony nyilván emlékszik rá, hogy a fogyatékossági támogatásra vonatkozó törvényi rendelkezések tavaly március 1-jei hatállyal változtak. A módosítás megteremtette annak lehetőségét, hogy a látási fogyatékos emberek is igényelhessék a fogyatékossági támogatások magasabb összegét. Az intézkedések eredményeként 2003. decemberig az ellátásban részesülők száma a módosítást megelőző szinthez képest 50 százalékkal növekedett, a támogatás forrásául szolgáló előirányzat pedig 2003-hoz képest idén több mint 3 milliárd forinttal emelkedett, így a súlyosan fogyatékos emberek ellátásának finanszírozási feltételei kedvező irányba változtak, és ezt semmilyen mértékben a takarékossági intézkedések nem érintették.

Úgyhogy az imént elhangzottak tükrében, képviselő asszony, úgy érzem, nem helyes az az állítás, hogy a kormány elveszi a fogyatékosok pénzét. Egyébként az egyeztetések a Fogyatékosügyi Tanácsban zajlanak. Ami pedig az alapítványokat, közalapítványokat illeti, itt nem elvonásról, hanem újrarendezésről és a párhuzamosságok megszüntetéséről van szó, tisztelt képviselő asszony.

Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu