DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter úr! Ismeretes és dicsérendő, hogy nagy az igyekezet azért, hogy a SAPARD-támogatások időben és korrekt módon eljuthassanak az arra jogosultakhoz. A Magyar Mezőgazdaság 2004. január 29-i számában megjelent egy sajtótájékoztató anyag, amelyben Tóthné Pásztor Zsuzsa az MVH vidékfejlesztési igazgatóságának vezetője „
Várják a SAPARD-pályázatokatö című előadásában az alábbiakat közölte: „
A kedvezményezettek köre is bővült. Ugyancsak jogosulttá váltak a tészek, a bészek és a termelői csoportok.ö

Ezt az információt megerősítette a Magyar Mezőgazdaság következő, 6. Számában a „
Tények és agrárindulatokö című cikkében, ahol is miniszter urat idézték, miniszter úrnak a január 27-ei, hajdúszoboszlói előadásából. Ezt tetszett mondani: „
Fontos tudni, hogy a bészek május 1-jéig jogosultak a SAPARD-támogatásokat igénybe venni.ö

Ezzel szemben a SAPARD-program mezőgazdasági vállalkozások támogatására kiírt pályázati felhívása az 5. §-ban az igénybevételre jogosultak körét így határozza meg: „
Támogatásra a pályázó akkor jogosult, ha az összes nettó árbevételében a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétele eléri vagy meghaladja az 50 százalékot, és ezt az arányt a támogatási jogviszony időtartama alatt megtartja.ö

Ennek a feltételnek viszont a hatályos jogszabályok alapján működő tészek, bészek és termelői csoportok nem felelhetnek meg, hiszen árbevételük nem a termelésből, hanem a közös beszerzésből és az értékesítésből származik. Így a fentebb idézett szándékok ellenére a hozzám eljuttatott információk szerint a hivatalok nem fogadják be ezen szervezetek pályázatait az 5. § 3. pontjára hivatkozva. A SAPARD-pályázatok beadási határideje április 30-án lejár.

Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezem, van-e tudomása a hozzám eljuttatott panaszról, és ha igen, történik-e intézkedés a fenti ellentmondás megszüntetésére.

Várom válaszát. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu