DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Erre mondják azt, tisztelt miniszter úr, hogy jobb későn, mint soha. Remélem, hogy úgy fogják értelmezni a hivatalok is a majd megjelenő rendeletet, mint ahogy ön elmondotta.

Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ezek a szervezetek nem alaptevékenységből - ismétlem: ez nagyon fontos, ezt tudjuk - szerzik a jövedelmüket, hanem egy másfajta tevékenységből. Tehát nagyon fontos, hogy a következő pályázatnál ez világosan megfogalmazásra kerüljön, és ebben az esetben még akkor az utolsó pillanatban lesz remény arra, hogy ezek a rendkívül fontos szervezetek hozzájussanak ehhez a nagyon fontos pályázathoz. Köszönöm válaszát, és a megvalósítás - még mindig reménykedem néha ebben a kormányban -, remélem, most valóban úgy történik, ahogyan elmondta, mert máskor azért már ért egy kis csalódás. Ez csak egy kis ellenzéki csipkelődés volt, úgyhogy kérem, hogy most a szóbetartás legyen meg.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu