DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: A képviselő úr azt kérdezi, hogy ki rendelkezik a kvótával. Kizárólag a termelő rendelkezik a kvótával, az a termelő, aki tényleges termeléssel eddig lefedte. Két kötelezettsége volt: az egyik az, hogy adatot szolgáltasson a Tej Terméktanácsnak, ennek alapján kaphatott többletkvótát; a másik kötelezettsége pedig az volt, hogy csak olyan felvásárlónak adja el, amelyik a Tej Terméktanács tagja, éppen azért, hogy kézben tartható legyen a rendszer.
Nagyon sajnálom, ha voltak olyan felvásárlók, akik kvóta nélküli tejet átvettek, és önmaguk sem voltak a terméktanács tagjai. Magyarországon ezek okozták a piaci zavart, és ezek miatt kellett milliárdokat költenünk tejkivitelre, ami láthatatlan volt Magyarországon, hogy milyen mennyiségű feketetej keletkezik. Ilyen értelemben természetesen azért vannak ezek a termelők kiszolgáltatott helyzetben, mert nem tudják igazolni a termelési jogosultságukat, és ezért élnek vissza a feldolgozók ezzel az üggyel.
Itt az európai uniós küszöbön kell ilyen problémákat rendeznünk, ami rendkívül kellemetlen a mi kormányunknak is, csak nagyon sajnálom, hogy ez 5-6 éven keresztül így gyakorlat volt Magyarországon.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés