ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán itt egy dolgot kellene tisztázni, hogy ki rendelkezik a kvótával. A másik dolog pedig, miniszter úr, ami meglepő számomra, aki nem foglalkozik mezőgazdasági termeléssel, kereskedéssel, és nincs közöm a mezőgazdasághoz, de hihetetlen és döbbenetes számomra, hogy úgy vásárolják meg most is a tejet, hogy szerződés nélkül 30 forintért. Akkor erre milyen fedezetű kvótát biztosít maga a szállító? Ez egy óriási nagy kérdés. Hogy kerül be egyáltalán a láncba úgy tej, hogy adott esetben 30 forintért, szerződés nélkül vásárolják fel a gazdától? Ez megint a gazdák becsapása, az ország becsapása, és a feldolgozóipar, valamint az uniós jelentés becsapása is.

A másik pedig, hogy az utóbbi időben nagyon sok öngyilkosság volt ezen a területen, Bács-Kiskun megye környékén is, hisz ezek az emberek hitelt vettek fel, ezelőtt egy évvel a tehenet el tudták adni 150 ezer forintért, ma már ott tartanak, hogy 60-70 ezer forintot nem kapnak érte. Tehát a hitelt képtelenek visszafizetni. Van olyan tejtermelő, akinek már egy éve tartoznak 18 millió forinttal.

Én azért kértem a miniszter urat, hogy ebben valóban, a Smart területén is nagyon komolyan kellene egy vizsgálatot indítani, a másik pedig az (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy valóban a kvótarendszert a tejtermelőhöz kellene kötni mindenképpen.

Forrás: parlament.hu