HARRACH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A témát szeretném folytatni, kicsit árnyalva. Valóban kosárról van szó, de ne tévesszük össze a fogyasztói kosarat a bevásárlókosárral; ez utóbbit sikerült könnyítenie a kormánynak, így enyhítették a nyugdíjasok terheit, de a nyugdíjas fogyasztói kosárba érdemes egy pillantást vetni. Ott van például az energia mint fogyasztási cikk. Én rögtön látom néhány képviselőtársam arcán, hogy várja már a miniszterelnöki ígéret elhangzását. Egy kis türelmet kérek, szeretném megalapozni ezt.
Bizonyára 2002-ben a kampányban sokaknak feltűnt, hogy a szocialista kampány egy új elemet hozott a politikai életbe, ez az új elem pedig azt jelenti, hogy nem annyira a programok, az eszmeiség vagy a kormányzati ciklus alatt elért eredmények számítanak, hanem egyértelműen a kampánytechnika. Nagy baj, ha ebben az ígérethalmazban megjelenik a miniszterelnök is, aki államférfiúi erényeket kell hogy felmutasson, nem pedig egy mindennapi politikai szerencselovagnak a sajátos szempontjait. Ezek a manipulációs szándékú ígéretek bizony elhangzottak, volt olyan, amelyiket megtartották, az tönkretette a gazdaságot, volt, amit nem, az pedig a hitelét tette tönkre a miniszterelnöknek.
Nézzük az energiaárakat és a régen várt megjegyzést, valóban elhangzott: nem lesz gázáremelés. Lett, nemcsak gázár-, hanem más energiaár-emelés is, áfatörvény-módosítás is lett, és eljutottunk odáig, hogy a fogyasztó már nagyon nehezen tudja követni azt a változást, ami az árakban bekövetkezett. Nem tehetett más, mint hogy figyelt és hallgatott a kormányzati kommunikációra, és utána megkapta a számlát, és ez hideg zuhanyként érte, hiszen egészen más adatok jelentek meg benne, mint amiről ez a kommunikáció szólt.
Előttem van egy székesfehérvári nyugdíjas számláinak a sorozata. (Felmutat egy iratot.) Ez kezdődik 2003 januárjában és befejeződik 2004 januárjában. Ez egy átalánydíjas gázszámlasorozat, 2003. januárban fizetett átalánydíjként 11 862 forintot ez a nyugdíjas házaspár, 2004-ben pedig 16 854 forintot. Durván 5 ezer forint a különbség, több, mint amennyit egy nyugdíjemelés képes fedezni.
Az hangzott el az előbb, hogy szorongást keltenek a nyugdíjasok körében az ellenzéki felszólalások. Úgy gondolom, hogy ezek az árak, ezek a számlák keltenek a nyugdíjasok körében igazi szorongást.
De nézzük a fogyasztói kosár másik elemét: gyógyszeráremelés. Mi történt? 2001-ben az Orbán-kormány kötött egy megállapodást a gyógyszergyártókkal, amelynek eredményeképpen a harmadik évben is csak legfeljebb az infláció 70 százalékával emelkedhetnek a gyógyszerárak. Egy gyors számítással mindenki ki tudja számítani, hogy most januárban 4,5 százalékkal emelkedett volna a Mikola-féle megállapodással a gyógyszerek ára. Mi történt? 16 százalékkal emelkedett. Miért emelkedett? Nem a gyártók emelték, hölgyeim és uraim, a gyógyszerek árát, hanem a támogatás 62 milliárdos visszafogása okozta a gyógyszeráremelést. Ki tette tehát? A kormány emelte a gyógyszerárakat. Ezt nem fogják visszakapni a patikában azok, akik a január-február-márciusi gyógyszerárat kifizették. A nyugdíjasokat érzékenyen érintette ez a gyógyszeráremelés.
És most mi történik? Most az történik, hogy 180 napra hatósági árakat vezetnek be. Mi lesz ennek az eredménye? Hogy 180 nap után ugyanaz kezdődik, ami ma befejeződött. És miért pont erre a 180 napra próbálják ezt az intézkedést bevezetni? Azért, mert kampány van. Most van az uniós választás kampánya. Ez az egyetlen magyarázata ennek a sajátos gyógyszerár-szabályozásnak.
Mi történt tehát? 2002-ben választási ígérettel, 2004-ben választási tettel próbálják az ország és a lakosok hosszú távú érdekeit felcserélni rövid távú, önző politikai érdekekre.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés