DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Új szakaszába érkezett a jóléti rendszerváltás: a Draskovics-csomag megszorító intézkedéseivel a soha nem látott jólét kapujába érkezett az ország. Ezt nap mint nap tapasztalják a miniszterek, csak az emberek szorultak bele a régi dodzsemekbe, sajnos nem látják az alagút végét. Igaz, hogy a Ferrarival száguldozó miniszterelnöktől ma már nem hallani arról, hogy kiemelt béremelést nyújtanának a rendőröknek, vagy hogy megerősítenék a lakosság biztonságát közvetlenül védelmező rendőrkapitányságokat.
A Draskovics Tibor nevével fémjelzett megszorító csomag 6,7 milliárd forintot von el a Belügyminisztériumtól. Egyértelmű, hogy az elvonások elsősorban az ágazatban dolgozó embereket sújtják, de az állampolgárokat is súlyosan érintik. A milliárdok mögött emberi sorsok húzódnak meg, hiszen az anyagi gondok hatással vannak mindennapjaink biztonságára.
A rendőrkapitányságok dologi kiadásait súlyosan megnyirbálja a Draskovics-fűnyíró. A Pest megyében élő embereket és az itt szolgáló rendőröket hátrányosan érinti az elvont 81 millió forint, de nem örülhetnek a Bács-Kiskun megyeiek sem az 53 millió forintos költségelvonásnak, vagy a Veszprém megyeiek az őket érintő 36 millió forintos elvonásnak. Ezek csak kiragadott példák, hiszen a kisebb megyék 15-25 millió forintos megszorításai is nagy gondot okoznak az adott rendőrkapitányságoknál. Az Országos Rendőr-főkapitányságot érintő 317 millió forintos dologikiadás-csökkentés, az intézményi beruházások 580 millió forintos csökkentése is jelentős, beláthatatlan következményekkel járhat. A rendőrségi ágazattól összességében elvont 2 milliárd forint elsősorban a rendőrök munkakörülményeit érinti, de érinti a polgárok biztonságát is, amennyiben kevesebb lesz a benzinpénz, és kevesebb jut autóhasználatra.
Tisztelt Országgyűlés! A március 11-i madridi terrortámadás arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberek biztonsága hangzatos szólamokkal nem védhető meg, ahhoz anyagi áldozatokat kell hozni. Ezzel szemben a kormány nemhogy többletforrásokat adna mindannyiunk biztonsága érdekében a rendőri szerveknek, hanem milliárdokat von el a rendőrségtől. Hogy érezhetik így biztonságban magukat az emberek? A megyei rendőr-főkapitányságoknál már nyilvánvalóan fontos dolgokra sem jut pénz. Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szocialista kormány nem teljesíti választási ígéreteit, több millió forintot von el a rendvédelmi szervektől ahelyett, hogy erősítené azokat.
Tisztelt Miniszter Asszony! A drasztikus megszorító intézkedések hogyan segítik a rendőrkapitányságok eredményesebb munkavégzését? A szocialista fűnyíró milyen hatással van a rendőrök utcai jelenlétére, az emberek biztonságára? Nem gondolja-e, hogy spórolás helyett több pénzt kellene adni a rendőrségnek, különös tekintettel a madridi terrortámadás után?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés