MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! A közgazdasági modellek azt bizonyítják, és nemcsak ez, amit a GKI csinált, hanem a legutóbbi lakásvásáron például a Quadrát Részvénytársaság mutatott be egy modellt, amely világossá teszi azt, hogy mind az állam, mind pedig a cég számára egyértelműen sokkal kedvezőbb megoldás az, ha lakásépítésbe fog valaki, mint ha bérlakásépítésbe kezdene. Tehát egyértelműen a költségvetés és az államháztartás is jobban jár, és a cégek is jobban járnak.
Sajnos, nem találtam olyan - és elég régóta nyomozom - közgazdasági számítást, amely bizonyítaná a kormányzat döntéseinek megalapozottságát. Ilyen körülmények között azt kell lássam, hogy az ígéretekkel szemben folyamatos restrikció, visszafogás van, igazából közgazdasági megalapozottság nélkül.
Az, hogy a középosztály és a felemelkedés lehetőségének bezárja-e a kapuit a jó néhány lépés, amit restriktív módon a kormányzat megtett, ebben vitám van a miniszter úrral, azt gondolom, hogy a családok, amelyek adókedvezményben, kamattámogatásban részesültek vagy részesülnének, egyértelmű kárvallottjai ezeknek a lépéseknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és pont azok, akik nehezebb helyzetben vannak, emiatt nem tudják kihasználni azokat a támogatási lehetőségeket, amelyek a polgári kormány idején megvoltak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés