DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról megkaptuk azt a gazdag és széles skálájú anyagot, amit itt ékesen és bölcsen, vagy néha kevésbé bölcsen tárgyaltunk ma. Én egyetlenegy vetületéhez kívánok hozzászólni ennek a témának, nevezetesen a kamatadóról kívánok szólni.
Persze, a téma megérdemli azt, hogy 10 vagy 20 önálló értekezést, akár kötetnyi előadást is meghallgassunk vagy megrendeljünk, sőt magunk elmondjunk, és ez elég hasznosan történt is ma itt az Országházban, mégis úgy látom - és azt hiszem, ebben nem vagyok egyedül -, hogy a témák nagy részét úgy érintjük, hogy majdhogynem felületesen foglalkozunk vele. Néha úgy belemegyünk a mélyére, de azért nem a teljességébe.
Nos, nem kívánok ezzel a kritikával élni most, mert hiszen elég gyakran teszem és tesszük mi magunk, és az önkritika igen hasznos dolog. Ettől eltekintve ismétlem, visszatérek, rátérek a tárgyra, amit magamnak választottam, amit úgy érzek, hogy kívánatos, nevezetesen az adójövedelemre. Persze, ez a két fő témának az egyike, már a bekezdések elején; az adójövedelmek témája a mi napirendünkön volt, mondhatnám, évek óta. Én ebben az Országgyűlésben az utóbbi inkarnációm során hat esztendeje ülök, és elég gyakran próbáltam előhozni az adójövedelmek témáját, és általában képviselőtársaim figyelmeztettek, tanácsolták, vagy kértek, hogy ez egyfajta tabu, szent tehén, Magyarországon ne beszéljünk kamatjövedelmek adóztatásáról, mert - és többen jól emlékszünk erre - általában az volt az érv, hogy a kamatjövedelem valami erényes, jó dologért jár. Aki takarékos, aki nem éli föl, nem használja el a jövedelmét, félretesz valamit, azért a megtakarított jövedelemrészért megjutalmazódik, kamatot kap. Ezt a jutalmat dicsérjük, inkább dicsérjük, mint megadóztassuk. Tehát Magyarországon így jött, így létesült, vagy így magyarázzuk azt a zéró adókulcsot a kamatjövedelmen.
Tisztelt Országgyűlés! Hadd jelentsem - nekem ez témám, évtizedek óta, több évtizede -: szerte a világban ez egy nagyon ritka valami. Szerte a világban az adót, a kamatot jövedelemnek tekintik, és úgy adóztatják, mint más jövedelmet. Ha megengedik, hogy egy gyors perc alatt figyelmeztessem magunkat: hogyan is gondolkozik a gazdasági elmélet és gazdaságpolitika erről? A termelőeszközöket sorra vesszük, munka, tőke, vállalkozás és így tovább, és mindegyiknek a jutalma, a termeléshez való hozzájárulás jutalma a jövedelem. Ilyen a bér a föld után, ilyen a munkabér a munka után és így tovább. Ilyen ebből kifolyólag a kamat, mert hiszen azt a pénzt, amit nem fogyasztott el, vagy nem költött el az, aki megkereste, aki megszerezte, azt félreteszi. Jutalom jár neki ezért. Ebből kifolyólag úgy érveltünk, az volt az érvelés, hogy ne adóztassuk; most különösen azért, mert ezek általában polgárok, kisemberek, és a kisembereket úgy általában szeretjük megjutalmazni és kicsit glorifikálni.
A valóság, tisztelt Országgyűlés, más. A kamatjövedelmek ebben az országban vagy bárhol a világon, ha megnézzük a vonatkozó statisztikákat, a kamatjövedelmek nagyon nagy hányada nagy jövedelmű, gazdag embereknek jut. Egyszerűen azért, mert nekik van olyan megtakarított vagyonuk, amit aztán befektetnek, nem is a befektetés szó a helyes itt, hanem kölcsönadják egy pénzintézetnek, vagy magának az államnak kötvényekért, amiért kamatot kapnak. Nem lennék meglepve - most nem néztem a magyarországi statisztikát -, ha azt látnám, ha azt jelenthetném, hogy a kamatjövedelmek 90 százaléka magas jövedelmű emberekhez jut, mondhatnám úgy, a zsebébe jut.
Nincs nekem ezzel bajom, és nincs kifogásom ellene, közgazdasági analízisben azt mondom, hogy ez a folyamata a jövedelmeknek. Azonban visszajövök a mi témánkhoz, a pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációjához, és ennek keretében az adóztatáshoz, az adózáshoz. Tehát miért is fizetünk adót, miért szed az állam, és mi törvényhozók miért szavazzuk meg? Mert az állam olyan közfeladatokat végez, ami pénzbe kerül, és azt valahonnan össze kell gyűjteni. Honnan? A jövedelmekből. Most azt mondani, hogy a kamatjövedelem adómentes - itt most visszajutok az előadásom kezdetéhez -, az egy ilyen furcsa, torzított képe a világnak, ugyanis éppen az a 90 százalék vagy nagyobb hányadú, magas vagyonnal rendelkező személy és személyek, akik a kamatjövedelmet kapják, azok lesznek adómentesek. A munkából élő ember, akinek százezer vagy mennyi forint a havi jövedelme, az adózik, és az is, aki bemegy a boltba és vásárol, mindnyájan, mi adózunk. De az, az a csoport, amelyet az előbb megjelöltem, adómentessé válik ennek a percepciónak, meglátásnak a nyomán.
Értem - ahogy már korábban is mondtam - az érvelést, de arra szeretnék rámutatni, hogy ez egy téves érvelés. És hogy ennek a törvénynek a kapcsán hova jutunk, azt majd a végén meglátjuk, mert annyi módosítás van megígérve, és annyi kihagyás is van jelezve, hogy meglátjuk, hogy hova jutunk, de én azt szeretném remélni, tisztelt Országgyűlés, hogy e tekintetben tisztábban látunk a jövőben mint eleddig láttunk, és akkor, amikor ennek a törvénynek a módosításait összegezzük, akkor ezek a szempontok az asztalunkon lesznek.
Az, hogy méltányosság szempontjából hogyan is módosítjuk ezeket a törvényjavaslatokat, vagy milyenképpen alakítjuk a gazdaságpolitikánkat, persze, hogy igen nagyon fontos dolog, pont olyan fontos, mint a másik vezérlő elv, nevezetesen: a hatékonyság, a termelékenység. És ha ezeket számba vesszük, engedtessék meg, hogy még utoljára megjegyezzem, hogy a szavak és a fogalmak tisztázása is segíthet bennünket. Azt olvasom itt, és azt hallom a kormánytól és képviselőtársaimtól, azt a szót, hogy haszonhúzó. Ez a haszonhúzó a magyar nyelvben leír egy folyamatot: húzza a hasznot, vagy a haszonból húz magának. A régebbi magyar nyelvben, úgy emlékszem, a haszonélvező többször használódott.
(12.50)
Most azt tanácsolom - nem vagyok ugyan Kazinczy, de Szerb Antal volt az irodalomtanárom, valamiféle jogot igényelek -, talán itt olyan szót kellene találnunk, amelyiknek nincs pejoratív íze, hogy jónak vagy rossznak tartja, hanem egyszerűen leírja a folyamatot. Például eszembe jut, hogy kamatjövedelmezett: a kamatjövedelmet megkapó valaki. Ha ilyen szempontok is belejönnek a mi módosításaink összegezésébe, és a fogalmak tisztázásánál a szavakat és a fogalmakat megpróbáljuk egyeztetni, kevesebb lesz a félreértés, és jobb végeredményre jutunk, mint másképpen, ha tovább is engedjük, hogy köd és felhő terjengjen el.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés