SISÁK IMRE JÁNOS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Az előttünk fekvő törvényjavaslat az egyes szociális tárgyú törvények módosítása kapcsán úgymond jogharmonizációs céllal született meg, azonban a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjában azonnal felmerül a kérdés, hogy mire fel ez a nagy sietség, mondhatnám én idézőjelbe téve. Mi természetesen azt tartottuk volna célszerűnek és megfelelőnek, ha a kormányzat még az elmúlt esztendőben benyújtja az egyes szociális tárgyú törvények módosítására vonatkozó jogharmonizációs célú javaslatát, és így az ebből adódó költségek már a 2004. évi állami költségvetésben tervezhetők lettek volna.
Négy törvényt érint a szociális módosítási javaslat: a szociális törvényt, a családok támogatásáról szóló törvényt, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségének biztosításáról, illetve a gyermekek védelméről szóló törvényt. A nevezett törvények, mondhatnánk azt, nem sértenek semmilyen különösebb társadalmi érdekcsoportot, mivel e törvénymódosítások első ránézésre csak a jogosultak körének kiterjesztéséről rendelkeznek. Az előterjesztésben pusztán arról van szó, hogy a csatlakozást követő napon Magyarországon hivatalosan tartózkodó uniós állampolgároknak is járnak az egyes szociális ellátások, természetesen azoknak, akikre a közösségi jog személyi hatálya kiterjed. A hozzáférési kör bővítését talán muszáj meglépni, de a kormány meglehetősen felkészületlen, mivel nem számolta ki a csatlakozást követő társadalmi költségeket és a költségvetésre gyakorolt hatását sem kalkulálta ezen intézkedéseknek.
Amikor a költségek növekedéséről beszélünk, nem egyszerűen az igénybe vevők körének bővüléséről van csak szó, hanem olyan járulékos költségekről is, amelyet nem feltétlenül a kormányzatnak, hanem az egész társadalomnak meg kell fizetnie. Mivel a szociális támogatások egyik fő kifizetőhelye a helyi települési önkormányzat, ezért a fő költségviselők is a helyi önkormányzatok. Az a fő kérdés, hogy készült-e arra bármilyen becslés, akár a legegyszerűbb becslés is, hogy az igénybevevői kör bővítése milyen költségeket ró az államra és a helyi önkormányzatokra, illetve azok költségvetésére; nemcsak az esetleges ellátottak számának bővülésével kell számolni, hanem az ügyintézésben felmerülő pluszkiadásokra is figyelemmel kell lenni.
Az általános indokolásban a törvényjavaslat a következőket mondja: a javaslatban foglalt módosító rendelkezések a magyar társadalomra előreláthatóan nem fognak számottevő hatást kifejteni, mivel az EU-hoz való csatlakozást követően az első egy-két évben az ellátásokra való igény tömeges megjelenésére nem lehet számítani. Az igénylők létszáma várhatóan az ország integrációjának fejlődésével párhuzamosan növekszik majd, így a közösségi állampolgárok családtámogatási ellátásainak a csatlakozás évében számottevő költségvetési hatása nem lesz. Hatástanulmány hiányában, úgy gondolom, hogy ez csak óhaj lehet a kormányzat részéről.
Ez az állítás két szempontból is nyugtalanító. Egyrészt nem tudni, milyen számításokra alapozza ezen kijelentését a törvény alkotója, másrészt, ha igaz, hogy ennek költségei egy-két éven belül nem is lesznek számottevőek, és most könnyen dönthetnénk, tessék mondani, mi lesz két év múlva. Akkor milyen költségekkel kell majd számolni? Aki felelősséggel kormányoz, az nem ciklusokban gondolkodik, mert kormányok jönnek, mennek, de az ország polgárai maradnak, és nekik tudni kell, hogy amit most a tisztelt kormány előterjeszt, annak milyen költségei lesznek, hiszen ezt nekünk, itt élőknek kell majd megfizetnünk.
Mint említettem, nemcsak a költségek viseléséről van szó, hanem arról is, hogy felkészítette-e a kormány a szolgáltatókat és az egyes ügykezelői szinteket a csatlakozással járó többletfeladatok ellátására a szociális törvények módosítását illetően. A kapkodás ténye kézenfekvő, hiszen a törvény beterjesztése is merő kapkodás, ebből eredően a törvénymódosítás koncepciótlan törmelékhalmaz a Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint.
Az MDF hiányolja, hogy a törvény nem foglalkozik a kölcsönösséggel, nem tér ki arra a kérdésre, hogy a magyar állampolgárok, amennyiben az EU valamelyik tagállamában dolgoznak, tanulnak, huzamosabb ideje ott tartózkodnak, hova és milyen formában fordulhatnak segítségért. Mint ahogy a módosított törvények sem hordoznak koncepciót, és összefüggéstelenek, úgy nem tűnik ki az előterjesztő akarata arra nézve, hogy mennyiben kívánja segíteni a magyar állampolgárokat abban, hogy tájékozottak legyenek az őket megillető szociális jogokról, sem az itt dolgozó, tartósan és hivatalosan itt tartózkodó EU-tagországbeli állampolgárokat. Az előterjesztő egyébként leszögezi, hogy a közösségi jog alapján nem elvárás a szociális védelmi rendszerek harmonizációja, e tekintetben a tagállamok szuverenitása biztosított.
Mindezek után felmerül a kérdés, hogy mi miért vagyunk ilyen gálánsak. Tudjuk, hogy a magyar családtámogatási rendszer sokkal kidolgozottabb, mint az Európai Unió jelenlegi tagországainak többségében. Miért kell nekünk mindezt biztosítani, amikor a magyar állampolgárok ugyanezt nem kaphatják meg? Felmerül a kérdés, hogy a kormány az átjárhatóságot milyen keretek között, milyen intézményi háttérrel, milyen módon felkészített szakapparátussal kívánja megvalósítani. Miközben az ellátási kör bővítését meglépi, e lépéssel együtt a szolgáltatási kört is bővíti, anélkül, hogy ennek költségvonzatáról gondoskodna.
Úgy gondoljuk, hogy hatástanulmány híján ez a törvény nem támogatható.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés