DR. DORKOTA LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nyakó képviselőtársamnak a következőt mondanám. A szerzett jogok tiszteletben tartása arra vonatkozik, hogy aki eddig flóbertpisztolyhoz jutott, ezt nem kellett engedélyhez kötni, most a 21. § alapján, ha nincs, gyakorlatilag számmal kell ellátni - költség -; ezt követően engedélyt kell rá szerezni - költség. Tehát ezek az úgynevezett többletköltségek jelentkeznek egyeseknél, akik abban a hiszemben vásárolták meg ezt a tűzfegyvert, hogy nem kell ezeket az engedélyezési eljárási költségeket megtéríteni - ezt hívják korábban szerzett jogoknak, amit ez a törvényjavaslat érint.
Egyébként sok mindenben egyetértünk, főleg abban, hogy a fegyvertartás engedélyezését szigorítani kell. Ugyanakkor Világosi Gábornak tökéletesen igaza van: nem az engedélyezett fegyverekkel követik el általában a bűncselekményeket, hanem pontosan azokkal, amelyek nincsenek az engedélyezett körben. A flóbertpisztoly engedélyhez kötését az MDF-es képviselőtársaim jól kifejtették. Ez nagy valószínűséggel azt fogja eredményezni, hogy igen sok flóbertpisztoly nem kerül be az engedélyes körbe, kívül maradnak, majd bekövetkezhet az, hogy az engedély nélküli fegyverekkel követik el a bűncselekményeket. Ezt pedig - azt hiszem, egyetértünk valamennyien - szeretnénk elkerülni és megakadályozni.
Tehát összességében a szabályozás szükségességét nem vitatjuk, sőt azt támogatjuk. Reményeink szerint, mint ahogy mondtam is, módosító indítványokkal lehet ezen javítani, és abban az esetben nem lesz problémánk az elfogadással.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés