DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallgatva a fideszes képviselőtársaim érvelését, az jutott az eszembe, ha én fideszes tanácsadó volnék, az értetlenségemet fejezném ki, és ezzel lehet, hogy magunk ellen beszélünk, bár természetesen nem mondunk le róla, hogy a következő évszázadban ez megváltozzon. De ha ránéznek a térképre - és megkérdezhetik Wiener György politológustársamat, aki ennek nagyon nagy szakértője -, 1867 óta a kis- és középvárosok által uralt kistérségekben mindenütt a jobboldal dominált. Tehát a most meglévő kistérségek kétharmada önöknek meglehetősen biztos bázisa, bár természetesen el lehet rontani a legbiztosabb bázist is, és ha mi jól politizálunk, akkor reméljük, hogy ez így is lesz.
Tehát én azért nem értem ezt az egészet, mert a kistérségi szerepkör kapcsán egyértelműen látszik, hogy ez nem az egyik, vagy a másik pártnak az érdeke - ez nemzeti érdek, hogy a kistérségi szerepkör erősödjön. Valóban lehet ide úgy kistérségi hatásköröket telepíteni, ha erről nincsen törvény, akkor lehet tovább ezt az önkéntes egyesítésesdit játszani.
A másik pedig, hogy megnézem én azt a kormányt, amelyik mondjuk három vagy négy év múlva a most megalakuló kistérségi társulásokat merné átalakítani, hogyha ezek a kistérségi társulások beválnak. Ha kiderül róla, hogy az önkormányzatiság nem csorbul, hogy az autonómia erősödik, és nem gyengül, tehát ha nem az a tendencia érvényesül, hogy a kistérségi központok elszívják az energiát a kistérség többi részétől, ha ez beválik, akkor nem lehet kormányrendeleteket csak úgy módosítgatni.
Ebben az esetben akkor már rá lehet térni a következő lépésre, hogy Magyarországon valóban az önkormányzati rendszer egészét korszerűsíteni lehet, és ebben akkor partnerek lesznek azok az önkormányzatok, amelyek most még esetleg tartanak egy újabb perifériális decentrumtól. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés