DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én olyan világban nőttem fel, amikor reformerkedtünk a '60-as, '70-es években, amikor egymás továbbgondolására voltunk berendezkedve, és azt a világot nehezen szokom meg '91 óta, amikor egymás tudatos vagy ösztönös félrehallására vagyunk berendezkedve.
Arról beszéltem, hogy most, ebben a törvényjavaslati hullámban nincs napirenden a régió, mert ez a kistérségről szól. Természetesen azért ennek az is az oka, hogy a kistérség megérett arra, hogy előrelépjünk benne, sőt én azt mondom, hogy elementáris társadalmi szükséglet, önkormányzati érdek, a helyi társadalom érdeke, hogy a kistérségben előrelépjünk, mert ez az a szervezet, ami település közeli, ember közeli, anélkül meg lehet csinálni, hogy kisajátítsa az alsó hatáskörét, van persze veszély, mert milyen a magyar ember, ha háromból egy brigádvezető lesz, vagy polgármester, mindjárt a másik rovására akar mozogni. Bele kell építeni a garanciákat a rendszerbe, és az iskolát is. Nem feltétlenül arról van szó, hogy öt faluból egy helyre összevonni, nagyon sok helyen van Nyugat-Európában, hogy az egyik faluban van az alsó tagozat, a másikban a felső tagozat, és a harmadikban a művelődési központ vagy egyebek, a mai technikával, a közlekedési és internetes világban, az informatikai világban ez már teljes mértékben megoldható, tehát nem olyan drámai a helyzet.
Még egyszer mondom, tehát a kistérség van napirenden, mert valóban, és a megyénél nemcsak az az oka, hogy a megyei önkormányzatnak a vezetői nyilván nem azonnal rohannak régiót csinálni, amikor itt már megvan az irodájuk, hanem azért az is mögötte van, hogy a megye ellátott számtalan funkciót. Igaz, hogy '90 óta a levegőben lóg, mert volt egy megyeellenes hangulat, a megye nem tudja igazán segíteni az önkormányzatokat, mert nincs vele szervesen összenőve, pártlistásan szépen megválasztatjuk, ugyanakkor a megye ennek ellenére mint területfejlesztési egység és számos apparátus működtetője jelenleg számos olyan funkciót ellát, amit nem lehet csak úgy, egyik napról a másikra áttenni máshova. A kistérség viszont megvan, azt csak gazdagítani kell (Az elnök jelzi az idő leteltét.), és ténylegesen lehetővé kell tenni, hogy hatásköre is legyen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés