DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Urak! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés a 35/2003-as számú határozatával elfogadta az Állami Számvevőszék 2002. évi jelentését, és egyben célul tűzte ki az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény módosítását is. Az országgyűlési határozat hangsúlyozta, hogy az Állami Számvevőszékről szóló törvény átfogó módosítására nincs szükség, a hatályos szabályozás ugyanis megfelelő jogi kereteket biztosít ahhoz, hogy az Állami Számvevőszék eredményesen végezhesse tevékenységét.

Az Országgyűlés a korszerűsítés fő irányaként az Állami Számvevőszék függetlenségének erősítését és az idejétmúlt rendelkezések kiiktatását jelölte meg. Az Országgyűlés részére benyújtott törvényjavaslat ezért - összhangban a hivatkozott országgyűlési határozatban foglaltakkal - csak a törvényi szabályozás kisebb mértékű korrekciójára tesz javaslatot. Nem jelent tehát alapvető változást az Állami Számvevőszék alkotmányos jogállásában, feladatkörében, hiszen erre semmi ok nincs.

Mindezek előrebocsátása mellett kérem, engedjék meg, hogy néhány dolgot kiemeljek ebből a javaslatból.

1. A javaslat mindenekelőtt pontosítja az Állami Számvevőszék pénzügyi ellenőrzésben elfoglalt helyét, rögzíti, hogy az Állami Számvevőszék az állam pénzügyi ellenőrzésének legfőbb szerve, mely általános feladatkörrel végzi a törvényben meghatározott feladatokat.

2. Az Állami Számvevőszék is az államháztartás részét képező szerv, de természetesen önmaga nem láthatja el saját külső ellenőrzését. A javaslat ezért előírja, hogy az Állami Számvevőszék gazdálkodását az Országgyűlés elnöke által megbízott független könyvvizsgáló ellenőrzi. A könyvvizsgáló kijelölése a költségvetési minősítésű könyvvizsgálók közül történhet.

3. Fontos új eleme a javaslatnak, hogy az Állami Számvevőszék függetlenségének további erősítése érdekében a jövőben az Állami Számvevőszék jogot kapna arra, hogy maga állíthassa össze a saját költségvetésére vonatkozó javaslatot, melyet a kormány a költségvetési javaslat részeként változatlan formában köteles a tisztelt Országgyűlés elé terjeszteni. Mindez természetesen nem érinti a kormánynak azt a jogát, hogy az Állami Számvevőszék által készített költségvetési javaslattal kapcsolatos álláspontját ismertesse az Országgyűléssel. Az ismertetett elképzelés nem példa nélküli a hatályos jogrendszerünkben. Egyes kiemelkedő, alkotmányjogi jelentőséggel rendelkező szervek szintén maguk állítják össze költségvetésüket. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a bírósági fejezet költségvetése, a legfőbb ügyész az ügyészségi fejezet költségvetése, végül az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróság költségvetése összeállítása tekintetében rendelkezik a szóban forgó jogkörrel. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal kapcsolatban nem is olyan nagyon régen született erre vonatkozó törvényi szabályozás.

Kétségtelen, hogy az Állami Számvevőszék alkotmányos jogállása nem azonosítható az előzőekben felsorolt alkotmányos szervekével. Az Állami Számvevőszék ugyanis nem önálló hatalmi ág, hanem az Országgyűlés pénzügyi, gazdasági ellenőrző szerve. Mint ahogy az Alkotmánybíróság erre nemrégiben rámutatott, az Állami Számvevőszék az Országgyűlésnek alárendelt szervezet, és meghatározott vizsgálat lefolytatására is utasítható. Az Állami Számvevőszék függetlensége tehát a törvényhozó hatalmi ágat megtestesítő Országgyűléshez képest viszonylagos, ezért jogállása önmagában nem indokolná, hogy függetlensége egyik garanciájaként a költségvetését maga állíthassa össze. E megoldást az Állami Számvevőszéknek az alkotmányban és az Állami Számvevőszékről szóló törvényben rögzített speciális hatásköre alapozhatja meg. Az Állami Számvevőszék legfontosabb feladatai közé tartozik az alkotmány 32/C. §-ának (1) bekezdése értelmében a költségvetésről, illetve a zárszámadásról szóló törvényjavaslatok ellenőrzése, melyeket nem lehet az Országgyűlésben megtárgyalni az Állami Számvevőszék jelentése nélkül.

Az Állami Számvevőszék hatásköre kiterjed továbbá a központi költségvetés szerkezeti rendjébe tartozó fejezetek működésének ellenőrzésére is. Különösen erős hatáskörnek minősül az Állami Számvevőszék ellenjegyzési joga a költségvetési hitelfelvételekre vonatkozóan. Az Állami Számvevőszék említett hatásköreiből következően az Állami Számvevőszék tevékenységének jelentős része a végrehajtó hatalom, azon belül is természetesen a Pénzügyminisztérium ellenőrzésére irányul. Az Állami Számvevőszék alkotmányos jogállásának ezért alapeleme kell hogy legyen a végrehajtó hatalomtól való függetlensége. Olyan jogi környezet kialakítása indokolt, amely még a lehetőségét is kizárja annak, hogy a kormány mint ellenőrzött szerv nyomást gyakorolhasson az Állami Számvevőszék jelentésének tartalmára azáltal, hogy az állami számvevőszéki fejezet költségvetésére vonatkozó javaslatot a kormány nevében a pénzügyminiszter állítja össze. Valamely szerv költségvetési pozícióinak meghatározása ugyanis alapvetően behatárolja az adott szerv működésének kereteit.

Amennyiben az Állami Számvevőszék tehet javaslatot saját költségvetésére, az előzőekben említett aggályok elháríthatóak, hiszen a végső döntés meghozatala szempontjából nagyon lényeges, hogy az országgyűlési vita alapjául az egyes költségvetési fejezetek vonatkozásában milyen javaslat szolgál. Szeretném hangsúlyozni ugyanakkor, hogy a tervezett szabályozás természetesen nem kívánja elvonni az Országgyűlésnek az alkotmány 19. § (3) bekezdésében foglalt, a központi költségvetés megállapítására vonatkozó jogát. Nyilvánvaló, hogy az Országgyűlés a költségvetés egészének szempontjait mérlegelve természetesen módosíthatja az Állami Számvevőszék által előterjesztett javaslatot. Ez alapvető alkotmányos joga.

Az előzőekkel összhangban indokolt, hogy az Országgyűlés helyett a jövőben az Állami Számvevőszék határozhassa meg saját létszámát. Minden szerv esetében ugyanis a bérköltség az egyik legjelentősebb költségvetési tényező, így logikus, hogy ez a jogkör - mintegy a költségvetésre vonatkozó javaslattételi jog részeként - az Állami Számvevőszékhez kerüljön.

4. A törvényjavaslat pontosítja az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank kapcsolatát. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény szerint az Állami Számvevőszék azt ellenőrzi, hogy a Magyar Nemzeti Bank a törvényeknek, más jogszabályoknak, az alapszabálynak és a közgyűlés határozatainak megfelelően működik-e. A hatályos szabályozás lényegében egy általános törvényességi felügyeleti jogkört állapít meg az Állami Számvevőszék részére. Mindez indokolatlan, hiszen az Állami Számvevőszék tevékenysége eleve csak a pénzügyi, gazdasági működés ellenőrzésére irányulhat. Másfelől ellentmond az Állami Számvevőszékről szóló hatályos törvénynek is, amely szerint az Állami Számvevőszék a Magyar Nemzeti Banknak az államháztartással való hitelkapcsolatait, valamint a bankjegy- és érmekibocsátására vonatkozó adatait ellenőrzi. Ez utóbbi szabályozás a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájának részbeni ellenőrzését is lehetővé teszi.

Ebben a tekintetben a feladat tehát többirányú. Egyfelől meg kell teremteni a hivatkozott törvényi szabályozások összhangját, másfelől pedig egyértelműen ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy az Állami Számvevőszék ellenőrizhesse a monetáris politika alakítását, amely a Magyar Nemzeti Bank fő feladatát képezi. Mindennek különös jelentőséget ad, hogy hazánk belátható időn belül az eurózóna része lesz, így kiemelt figyelmet kell fordítanunk az Európai Unió azon elvárására, mely a jegybanki függetlenséget kiemelt célként kezeli. Az uniós megfontolásokon túl a változtatás azért is elkerülhetetlen, mert önmagában is aggályos két alkotmányos intézmény viszonyrendszerében, ha az egyik egyoldalúan széles jogosítványokat kap a másik alaptevékenységének átfogó ellenőrzésére.

(11.50)

5. Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény egyike a nagy rendszerváltó törvényeknek. A közpénzek ellenőrzésére egy időtálló és működőképes ellenőrzési struktúrát hozott létre. A törvénynek ugyanakkor van egy nagy hiányossága, nevezetesen az, hogy a személyes adatok védelmét szolgáló garanciák nem szerepelnek benne. Az Állami Számvevőszék ellenőrzései során adatokkal dolgozik, melyek között találhatók természetesen személyes adatok is. A törvényjavaslat ezért kiegészíti az Állami Számvevőszékről szóló törvényt a személyes adatok védelmét szolgáló garanciákkal, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény főbb rendelkezéseit követve.

6. A javaslat kiegészíti a törvényi szabályozást a főtitkári és a főigazgatói tisztségek intézményesítésével. Ezt a módosítást az indokolja, hogy az Állami Számvevőszék által elvégzendő feladatok minél hatékonyabb ellátása érdekében az elmúlt, közel 15 évben az Állami Számvevőszék szervezetében változások zajlottak le, amelyeket a törvényben is meg kell jeleníteni. A javaslat a főtitkár jogállását a közigazgatási államtitkárokhoz hasonlóan szabályozza. Ennek megfelelően a főtitkár felel majd az elnök irányítása alatt az Állami Számvevőszék hivatali szervezetének működéséért. Amennyiben az elnök és az alelnökök együttesen akadályoztatva vannak feladatuk ellátásában, az Állami Számvevőszék működése csak nagy nehézségek árán biztosítható. Erre az esetre kínál megoldást a javaslat azzal, hogy ilyenkor a főtitkár lenne jogosult a főigazgatók bevonásával mindazon intézkedések megtételére, melyek az Állami Számvevőszék törvényi kötelezettségeinek teljesítéséhez elengedhetetlenül szükségesek. A javaslat ugyanakkor pontosan meghatározza azokat a jogköröket, amelyekben a főtitkár nem járhat el. Így a főtitkár többek között nem jogosult a vezetők tekintetében a kinevezési és felmentési jogkör gyakorlására, valamint nem vehet részt az Országgyűlés plenáris ülésén.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A javaslat előkészítése során széles körű államigazgatási egyeztetést folytattunk le, ahogy ezt általában tenni szoktuk. Az egyeztetésbe bevontuk az Állami Számvevőszék tisztelt munkatársait is, és elmondhatom, hogy a tervezett szabályozást illetően sikerült konszenzusra jutnunk. Az önök előtt lévő javaslat tehát nemcsak a kormány álláspontját tükrözi, hanem reményeink szerint élvezi az Állami Számvevőszék támogatását is.

Minthogy az Állami Számvevőszékről szóló törvény minősített többséget igényel, a javaslatot előzetes véleményezésre elküldtük a parlamenti pártoknak is, ahogy azt általában szoktuk. Örömömre szolgál, hogy az eddig lezajlott bizottsági viták tanúsága szerint a parlamenti pártok is alapvetően azonosultak a módosításban foglaltakkal. Bízom abban, hogy az eddig tapasztalható konstruktivitás a vita további szakaszára is jellemző lesz, és kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot szíveskedjenek elfogadni, ezzel is hozzájárulva az Állami Számvevőszék minél eredményesebb további működéséhez.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu