DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Vártam, hogy Wiener képviselő úr reagál Mikes Évának arra a mondatára is, amiben azt kifogásolja, hogy itt az alkotmány szintjén létrehozunk egy feladatellátási egységet, ez lehet később egy igazgatási egység, és az alkotmány úgy fogalmaz, hogy ez a kormány által meghatározott. Még csak azt sem mondja, hogy kormányrendelet. Persze, nyilvánvalóan józan paraszti ésszel én is arra akarnék következtetni, hogy legalább a jogszabályi formának ezt a minimumát ölti, mint ahogy most öltötte, de az alkotmány nem ezt írja. Nem azt írja, hogy kormányrendelet, csak azt írja, hogy kormány által meghatározott. Még ennél puhább formában is megtehetné, és ez is megfelelne ennek az alkotmánynak.
Gondolják el azt a nonszensz helyzetet, azt az abnormális helyzetet, hogy, mondjuk, egy településnek egy adott borvidékhez tartozását - fontos dolog a bor - törvény szabályozza.
(17.50)
Ha egy kicsi település mondjuk Veszprém megyéből el akar menni éppen Győr-Moson-Sopron megyébe - mert ez volt a tendencia -, az Országgyűlés adja rá az áldását, akkor egy ilyen ellátási lépés, egy ilyen feladatszervezési lépés, hogy egy igazgatási egység megteremtése, egyszerűen kormány által meghatározott, még jogszabályi formát sem kíván. Tehát egyszerűen felfoghatatlan, hogy hogyan kerül ez ilyen szinten be az alkotmányba. Ezt Mikes Éva akkor is elmondta, amikor a vezérszónoki megszólalását tette, akkor sem reagáltak rá, és most is elengedték a fülük mellett. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés