DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Az ön közelmúltbeli mondatának befejező részével folytatom, ha szabad. Azt tetszett mondani: igenis, intézményes megoldásokra van szükség - igenis, intézményes megoldásokra van szükség. Hogy én ezzel mennyire egyetértek, engedtessék meg, hogy demonstráljam, nemcsak mikro-, hanem makro-, tehát nemcsak a helység, hanem az ország összefüggésében is.

Tisztelt Ház! Az asztalunkon fekvő törvénymódosítás címe a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénycikk, annak a módosítása. Ugyebár, tisztelt Ház, az itt említett alaptörvény nem létezik. Kérem, haladjunk túl ezen az ingoványon. Hogyan is? Ugyebár kínos, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányaként hivatalosan még most is az 1949. évi XX. törvényt emlegetik. Nos, én morális kötelezettségnek érzem itt megint, mert megint előttünk van ez a cím, kötelességemnek érzem a történelemtorzítás és törvénytiprás eme formájának felülvizsgálatát és újragondolását javasolni, amit hozzon ide a kormány vagy én hozom ide, de ez így ne maradjon.

Magyarország 1946. évi I. törvénycikkben deklarált alkotmánya kodifikálta az évezredek folyamán lelkekbe vésett hagyományok és írásba foglalt kinyilatkoztatások szellemiségét, hogy irányt szabjon a jelen törekvéseinek és a jövő reményeinek. Visszanyúlhatunk a történelembe, Szent István, az Aranybulla, az ónodi gyűlés, a tordai diéta, az 1848. április, az 1946. évi I. törvénycikk kinyilatkoztatásaira, alkotmányunk magában hordozta a közelmúlt és még a XX. század eseményeit is.

Az, tisztelt Országgyűlés, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányaként szokás emlegetni az 1949. évi XX. törvényt, nem csupán az önérzetünket sérti, hanem a múlt hiteles megismerésének is gátat szab. Amiről ma beszélünk, annak a megismerése is másképpen hangzana, másképpen tűnne, ha megfelelő intézményes keretben néznénk. Az alkotmány egy legfőbb intézmény. Nemzeti önbecsülésünkön túl a társadalom közérzetét is rontja, és újabb meghasonlásokat okoz és jelent.

Az 1949. évi XX. törvény ugyanis nem a Magyar Köztársaság alkotmányáról szól, éppen azt törölte el. Éppen azt törölte el, amikor deklarálta a népköztársaságot, ami a kommunista diktatúra intézményesülését foglalta magában. Magyarország alkotmánya az 1946. évi I. törvénycikkben nem egy nagy hagyományú, nyugati demokratikus országénál is ékesebben deklarálta az alkotmányjellegű dolgokat, például az emberi jogokat. Idézek egy mondatot: az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogai, különösen a személyes szabadság, a jog az elnyomástól, félelemtől és nélkülözéstől mentes élethez, gondolat és vélemény szabad kinyilvánítása, a vallás gyakorlása, az egyesülési és gyülekezési jog, a tulajdonhoz, a személyi biztonsághoz és a munkához való jog, a méltó emberi megélhetéshez és így tovább, az emberi szabadság deklarálása.

(17.00)

Rövidre fogva, tisztelt Országgyűlés: az 1946-os demokratikus alkotmány azonban nem tűnt el örökre a történelem süllyesztőjében, bárhogyan is deklarálták 1949-ben azt a XX. törvénycikket. Az 1946-os demokratikus alkotmány igenis helyreállítódott 1956-ban, a forradalom és a szabadságharc fő céljai között szerepelt. Ezt követően mintaként lebegett az 1989-90-es rendszerváltás politikai kezdeményezése előtt. Végül pedig most, tisztelt Országgyűlés, a 2004-es esztendőben azért is illő megnyugtatóan korrigálni alkotmányunk bántó visszásságát, mert éppen hatvan évvel ezelőtt, 1944. március 19-én és október 15-én tépte szét szuverenitásunkat a hitlerista megszállás, amit folytatott a sztálinista gyarmatosítás. Az a tény, hogy a rendszerváltás sietségében 1989-ben elodázódott az alkotmánytörvénynek néven nevezése, most alkalmat nyújt nekünk a hiány pótlására.

Magyarország alkotmánya - lévén az államot, a társadalmat, a nemzetet szilárdan összetartó intézmény - alapvető rendező szimbóluma ennek a szimbólumszerető népnek. Kérem a törvény beterjesztőjét, hogy ilyen értelemben módosítsa a beterjesztést, és ha nem, akkor jelentem, hogy én magam fogok ilyen törvényjavaslatot beterjeszteni.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu