DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Magyarország 2004. május 1-jén az Európai Unió teljes jogú tagja lesz. Ez a mindannyiunk számára örömteli esemény sokunknak jelent még a csatlakozás előtti utolsó pillanatokban is nagy munkát, nos, ezek közé tartozik a Magyar Országgyűlés is, a kormány is, hiszen a kormányokon átívelő jogharmonizációs feladat közeledik a végéhez.
A törvényjavaslat ennek a folyamatnak olyan állomása, amely csokorba szedi a belügyi ágazatot érintő, még módosításra váró törvények egy részét. Némi iróniával salátatörvénynek is szokták nevezni az ilyen javaslatokat, mégis ezt a megoldást választottuk, mert a szabályozás tartalma nem indokolja, hogy külön-külön előterjesztésekkel jöjjünk a tisztelt Országgyűlés elé. Hiszen az az összekötő kohéziós erő és logika, amely ezt a törvényt motiválta, jól felismerhető, jól kimutatható, azt gondolom, hogy alkalmas eszköz arra, hogy ezt a szabályozási célt elérjük.
Tisztelt Országgyűlés! Az Európa-terv rövid és hosszú távú, számon kérhető cselekvések halmaza, amely tartalmazza a kormány hosszú távú fejlesztési céljait is. Tartalmazza továbbá a nemzeti fejlesztési terv uniós és hazai forrásokból finanszírozható programjait, 1365 milliárd forint értékben. Átfogja a központi pályázatokat és a 2007-2015 között időszakra vonatkozóan a második nemzeti fejlesztési terv előkészületeit is. Tartalmaz olyan döntéseket, amelyek az emberek mindennapjait közvetlenül érintik. Ilyenek többek között a biztonság fokozására, valamint a gyermekek helyzetének javítására vonatkozó elhatározások is, amelyek végrehajtásának egyik szeletét biztosítja a ma benyújtott törvényjavaslat.
Ezért ha a konkrét végrehajtási szeletet, amit most tárgyalunk, valaki szeretné egy kicsit szélesebb dimenzióban is az országgyűlési képviselő hölgyek és urak közül megvizsgálni - volt ilyen törekvés az elmúlt időszakban, hogy az Európa-tervet szeretnék megismerni -, a Miniszterelnöki Hivatal honlapján ez megtalálható, képviselő hölgyek, urak számára hozzáférhető, és a közeljövőben írásos formában is kiadásra kerül. A munkapéldányát már a kezemben tartom (Mutatja.), a képviselő hölgyek és urak meg fogják ezt kapni papíros formában is.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat szabályozási tárgyát tekintve három jól elkülöníthető egységből áll. Az egyik nagy terület a gépjárművek nyilvántartásával kapcsolatos szabályokra vonatkozik, a másik a gyermekbarát épített környezet kialakításának követelményeivel, valamint az ide vonatkozó uniós előírásokat fogalmazza meg és vezeti át a hatályos építésügyi szabályokon, végül a harmadik a gyermekkorú sértettek, illetve eltűnt személyek érdekeinek védelme céljából módosítja a szabálysértésekről, valamint a személy- és tárgykörözésekről szóló törvényeket.
Tisztelt Országgyűlés! Nézzük a szabályozás konkrét tartalmát. Az Európai Unió tanácsa irányelvben rögzítette azokat a normákat, amelyeket a járművek nyilvántartásba vétele során alkalmazni kell. Az irányelvben a tagállamok egymás járművei nyilvántartásba vételének, illetve a forgalomba helyezés előtti származás-ellenőrzésének szabályait szintén meghatározták. A származás ellenőrzését Magyarországon a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala hatósági eljárás keretében végzi.
A javaslat az eljárás egyes szabályait határozza meg, ezzel tisztázza az eljáró hatóság jogosítványait. A származás-ellenőrzési nyilvántartás célja, hogy a külföldről behozott, a közúti közlekedésben részt vevő használt járművek és azok tulajdonosainak adatait, valamint a jármű származását igazoló okmányok adatait és a származás-ellenőrzés eredményét nyilvántartsa. A nyilvántartás alkalmas arra is, hogy a származás-ellenőrzések eredménye közhiteles legyen. Bevezetésével lényegesen egyszerűsödik a közúti közlekedés ellenőrzésében részt vevő hatóságok, illetve a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási feladatokat ellátó biztosítók munkája.
A származás-ellenőrzés szabályainak kialakítása a jogharmonizáción túl a nemzetközi szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépést és az állampolgárok jogbiztonsághoz, a tulajdon biztonságához fűződő érdekeinek érvényesítését célozza. A származás-ellenőrzés és a központi nyilvántartás szabályait a javaslat kiterjeszti a harmadik országból behozott gépjárművekre is. A származás-ellenőrzés és az eredetiségvizsgálat együtt biztosíthatják, hogy a hatóság csak olyan járművet vegyen közúti közlekedés-nyilvántartásba, amely jogszerűen került az országba, és amelynek jogi helyzete tisztázott. Azt gondolom, hogy ez nagyban elősegíti majd a biztonság növekedését és mindazokat a célokat, amelyekre az előbb utaltam.
A törvényjavaslat szabályozni kívánja a tagállamok hatóságai felé történő adatszolgáltatást, ugyanakkor jogosulttá válunk arra, hogy a külföldi hatóságok nyilvántartásaiból is adatokat szerezhessünk. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy a jármű forgalomba helyezés előtti vizsgálata és a forgalomba helyezéshez szükséges minden okirat beszerzése milyen hosszadalmas eljárás. A javaslat elfogadása után a járműtulajdonosoknak, valamint az érintett hatóságoknak elegendő idő áll rendelkezésükre, hogy a végleges forgalomba helyezéshez szükséges lépéseket elvégezzék.
Ebben az időszakban a gépjárművek ideiglenes rendszámtáblával és forgalomban tartási engedéllyel részt vehetnek a közúti forgalomban. Hozzáteszem egyébként, hogy a kormánynak minden egyes eljárásban szándéka, és minden egyes konkrét jogi szabályozásban szándéka az eljárás egyszerűsítése, hogy az állampolgárok idejét, türelmét minél kevésbé igénybe vevő eljárások és folyamatok legyenek. Ezt a célt szolgálták az elmúlt időszakban az okmányirodák fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseink, hogy ott is gyorsabban szakszerű kiszolgáláshoz juthassanak az állampolgárok. Egyébként a közigazgatás és a közigazgatási közszolgáltatások korszerűsítésének programja is ezt a célkitűzést helyezte középpontba. Azt gondolom, ez a szabályozás is jól illeszkedik ehhez a kormányzati szándékhoz.
Tisztelt Országgyűlés! A közlekedési nyilvántartási törvény 2003. évi módosításának eredményeként 2004. július 1-től több változás lép életbe a közlekedésigazgatás területén. Ezek közül a legjelentősebb az előzetes eredetiségvizsgálat hatósági hatáskörbe vonása. A jogszabályi változás miatt meg kell újítani az előzetes eredetiségvizsgálat szabályait elsősorban az infrastruktúra és a központi nyilvántartás fejlesztése érdekében. A rendszer alkalmas a Belügyminisztérium Központi Hivatala és a vizsgáló állomások on-line módon történő összekapcsolására is. A központi eredetiségvizsgálati nyilvántartás nagyobb biztonságot fog jelenteni az autót vásároló emberek számára.
(14.50)
Tisztelt Ház! Amint azt korábban említettem, a törvényjavaslat második nagyobb szabályozási területe az építésügyi szabályok módosítása. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény rendelkezéseinek módosításával megvalósulhat a gyermekbarát épített környezet kialakításának követelménye. Ez összhangban áll a kormány korábbi határozataival és a országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet szabályaival.
A csatlakozásig meg kell oldani, hogy az európai gazdasági térség egyes építésügyi tevékenységet gyakorló vagy az építésügyi szakmában dolgozó állampolgárai is hazai jogszabályaink alanyaivá váljanak. Emellett az építési törvényben meg kell teremteni az európai gazdasági térség állampolgárai szakképzettségének elismerési eljárásával kapcsolatos feladatok pénzügyi fedezetét is, mert mint mindenhez, ehhez is pénzre van szükség.
Az úgynevezett kamarai törvény kiegészítése szintén rendezésre váró feladat. A szabályok azokra az európai uniós állampolgárokra vonatkoznak, akik nem szándékoznak Magyarországon gazdasági céllal letelepedni, és szabályozott építészeti tevékenységet alkalomszerűen végeznek. További fontos feltétel az is, hogy a közösségi irányelvek alapján végezhessék e tevékenységüket kamarai tagság nélkül is. Ugyanakkor ezen személyek esetében is indokolt a nyilvántartásba vétel. A nyilvántartást a Magyar Építész Kamara végzi elkülönített névjegyzék formájában.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat harmadik nagyobb egysége a gyermekek érdekeit kívánja fokozottan érvényre juttatni, a szabálysértésekről szóló törvény, valamint a személy- és tárgykörözésről szóló törvény módosításával. A szabálysértési törvény módosítása révén a gyermekkorú sérelmére elkövetett szabálysértés miatt indult eljárást az általánosan érvényes 30 nap helyett 15 napon belül kell befejezni.
A személy- és tárgykörözésről szóló törvény módosítása annak érdekében történik, hogy kiskorú személy eltűnése esetén a hatóság a felkutatást célzó leghatékonyabb intézkedéseket a törvény által jelenleg előírt 24 órán belül is haladéktalanul tegye meg. Azt gondolom, ez utóbbi rendelkezések gyermekekre vonatkozó kedvező szabályai önmagukért beszélnek.
A kormány azt a célt tartotta szem előtt, hogy a gyermekek érdekében, az ő érdeküket szolgáló törvények tekintetében olyan változtatást végezzen el, ami kifejezetten a gyermekekre vonatkozó kedvezőbb szabályozást biztosít és garantál.
Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés napirendjén lévő törvényjavaslatok közül több is jogharmonizációs kötelezettségünk részét képezi. Ennek megfelelően azt kívánom, hogy a korrekt párbeszéd és az együttgondolkodás vezérelje mindannyiunk munkáját ezen törvényjavaslat vitája során is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés