DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Lezsák képviselő úr hozzászólásához szeretném azt hozzáfűzni, hogy sok kérdés, ami felmerült, azt gondolom, még a módosító indítványok beadását követő bizottsági vitában is és a parlamenti vitában is tisztázható. Tehát van erre lehetőség, és szükségesnek is tartom, hiszen sok fontos kérdést vetettek itt fel. Kétpercesek formájában mindegyikre nem lehet reagálni, de természetesen megpróbáljuk, amit a parlamenti eljárás és technológia lehetővé tesz.
Én csak egy dologra és egy konkrétumra szeretném a figyelmet felhívni. Elhangzott a hozzászólások során, hogy hosszú volt az előkészítés, meg már többször megpróbálkoztak törvényi szabályozással, korábban is, hozzáteszem, nem csak a mi kormányunk, és mindig úgy tűnt, hogy ez nehezen megy. Persze, szembe kell nézni azzal, hogy ez tipikusan egy konfliktusos törvényi szabályozási tárgykör. Magyarországon a közvélemény megosztott ebben a kérdésben, az emberek jelentős része azt mondja, hogy mindenkitől el kellene venni a fegyvert, mert az a biztonságos. Az emberek másik csoportja pedig azt mondja, hogy sokkal szabadabban kellene ezt kezelni, hadd legyen mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy szüksége van rá, mert az a biztonságos. Ebben nincs egységes társadalmi álláspont, ezzel szembe kell nézni.
A kormánynak és az Országgyűlésnek az a felelőssége, hogy olyan szabályozást hozzunk, amelyik garantálja a biztonságot, egyébként ezért fogunk szigorítani sok tekintetben, de nem teszi lehetetlenné azt, hogy akiknek a fegyverek használata sportcélból, vadászati vagy egyéb célból szükséges, ne tudják ezt megtenni; tehát meg kell találni azt a megfelelő egyensúlyt, amely kielégíti. Hozzáteszem, és számomra ez az elsődleges szempont, mert nekem, Lezsák képviselő úrhoz hasonlóan, nincsen engedélyem, nem is fogok ilyet kérni, nekem ez a sajátos, személyes viszonyom ehhez a tárgykörhöz, de mégis azt gondolom, hogy a legelső és legfontosabb szempont a biztonság kérdése, és ezt ez a törvényjavaslat maximálisan kielégíti.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés