DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Én már most mondom, hogy mi nyitottan meg fogunk vizsgálni minden értelmes, az ügyek jobbítását és a jobb szabályozást elősegítő javaslatot. Ezt a javaslatot is nyitottan meg fogja vizsgálni a kormány, és amennyiben olyan döntése születik a tisztelt Országgyűlésnek, hogy ez a javaslat elfogadást nyer, akkor én biztos vagyok abban, hogy a kormány kellő körültekintéssel fogja majd szabályozni.
A magam részéről elsődleges szempontnak azt tartom, hogy biztonságos megoldást és a biztonságot garantáló szabályozást fogadjunk el. Ilyen szempontból csak indokolásként mondom Dorkota képviselő úrnak, hogy van olyan társadalmi viszony, más, nem csak lőfegyvertartásra vonatkozó szabály, amikor időközben a társadalmi környezet és a feltételek átalakulnak, és egy adott viszonyt máshogyan kell szabályozni. Ez bizony érinti vagy érintheti azokat, akiknek már ebben a helyzetben valamilyen konkrét viszonyulásuk van ehhez a helyzethez. Ha, mondjuk, előírja egy új szabály, hogy a gépkocsikra a biztonság okán még valamit föl kell szerelni, akkor azoknak, akik korábban vettek kocsit, azoknak is föl kell szerelni, merthogy ezt írja elő a biztonság érdekében egy új szabály. Ezt csak példaként mondtam el.
Természetesen fontosnak tartom, hogy a flóberttulajdonosok, -birtokosok szempontjait vizsgáljuk meg körültekintően, de azt hiszem, ebben nekik is kell türelmet és toleranciát tanúsítaniuk, mert mi az uniós elvárásoknak megfelelően, a biztonság, a nyilvántartás, a nyomon követhetőség szempontjainak figyelembevételével kívánjuk ezt a szabályozást megvalósítani, és azt hiszem, hogy a társadalmi megegyezés érdekében azon az oldalon is érdemes egy kis engedményt tenni a felfogásban. Ez természetesen a kormány szabályozási felelősségét, az Országgyűlés szabályozási felelősségét nem csökkenti.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés