DR. MIKES ÉVA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért kértem szót egy rövid megjegyzésre, mielőtt bárkiben is igaztalan benyomások támadnának e téma tekintetében. Azért tartom fontosnak, hogy erről beszéljünk, mert indokolatlanul keveset beszéltünk idáig a területi beosztásról, noha azt gondolom, hogy ez egy alapvető kérdése az egész témának, ami most az előterjesztésekben előttünk van. Szeretném azt is elmondani - mint ahogy már említettem -, hogy az ellen, hogy jogszabályi formában jelenjék meg a kistérségi beosztás, semmifajta elvi kifogásunk nincs. Egyszerűen a jogszabályi hierarchiában ezt más szinten kell elhelyezni különösen akkor, ha önök ilyen szabályozást akarnak hozzá társítani.
Ugyanez volt az álláspontom, az álláspontunk az előző ciklusban is, és mielőtt önök azzal a szokásos kérdésfelvetéssel felállnának, hogy akkor miért nem került jogszabályi formába az előző ciklusban, szeretném azt elmondani, amit legalábbis Wiener képviselő úr biztos vagyok benne, hogy tud, hogy 2001-ben kezdődött egy felülvizsgálat a Miniszterelnöki Hivatal, a Belügyminisztérium és a Statisztikai Hivatal közreműködésével, amely természetesen tudatában volt annak, hogy ez nem egy néhány hét vagy egy-két hónap alatt kezelhető kérdés. Hiszen nem pusztán a térképre való vonalak berajzolását kértük vagy kívántuk meg ezen vizsgálat keretében, hanem olyan alapvető kérdések tisztázását is, amit jelen kormányrendelet egyébként nem tisztáz, és amit már említettem volt, tehát például a nagyvárosok kérdését, a nagyvárosi agglomerációk kérdését, a földrajzi avagy lakosságszámbeli arányosság felvethetőségének kérdését - hiszen ezek mind nyitva maradtak -, a társközpontok alkalmazhatóságának és szabályozhatóságának kérdését. Azt gondolom, hogy helye és ideje kellett volna legyen annak, hogy ezekre a kérdésekre is választ kapjunk, és ezen válaszok elénk tárása után kerüljön elénk az a kérdés, hogy milyen jogszabályi hierarchiában kell elhelyezni ezt a szabályozást.
Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés