DR. MIKES ÉVA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretnék egy rossz hírt közölni Géczi képviselő úrral: önök a kormányrendeletben meglépték ezt. Most Budapest egy kistérség, és az agglomerációs szempontokat ez a kormányrendelet nem tartja szem előtt, tehát szó nincs arról, hogy szabályozatlanul hagyta volna ezt a területet arra való hivatkozással, hogy ez még további vizsgálatok tárgya, egyszerűen kormányrendeleti szinten megállapította ezeket a területeket.

Szeretném még azt elmondani, mielőtt bárki vagy máshogy hivatkozna az általam elmondottakra: nem azt mondtam, hogy feltétlenül törvényben kell szabályozni a kistérségi beosztást. Én azt mondtam, hogy ha alkotmánymódosítással meg kétharmados törvénnyel állítunk föl egy intézményrendszert, akkor igen. Akkor a megítélésem szerint magasabb rendű jogszabállyal kell ezt szabályozni. Abban az esetben, ha egy kormány által kidolgozott ösztönzőrendszer mentén próbáljuk, akármilyen nagyon komoly ösztönzőrendszer mentén várjuk azt el, hogy az önkormányzatok belássák azt, hogy komoly érdeksérelmeik támadnak abból, ha egy, egyébként megállapított kistérségi beosztást figyelembe véve és azt tiszteletben tartva önkéntes társulásokat hoznak létre, akkor emellett természetesen megfelelő szint a kormányrendeleti szint.

Én csak azt mondom, hogy tartsuk tiszteletben ezeket az egyébként ilyen módon íratlan szabályokat, amiket az ezzel a témakörrel foglalkozók mi mindannyian érzünk, hogy melyik az a szabályozási rend és mód, amelyik kell hogy kövesse egymást a terület, az eljárási rend és az intézményi szabályozás tekintetében.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu