DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy itt már elhangzott, az elmúlt években több, lőfegyverekre, illetve lőszerekre vonatkozó törvényjavaslatot is megismerhetett a tisztelt Ház, és ezek már, azt kell mondanom, az eljárás kezdő stádiumaiban elvéreztek.

Az előttem felszólaló képviselőtársam is, azt hiszem, téves feltevésből indul ki, a lécet akkor verjük le, ha esetleg túl magasra tesszük. Téves ugyanis a kiindulási pontunk akkor, ha azt gondoljuk, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat átfogóan és minden részletre kiterjedően kívánja szabályozni e tárgykört. Ha ez így lenne, akkor nem mondhatnánk azt, hogy ez a törvényjavaslat jogharmonizációs kötelezettségünkből fakad, hiszen - mint ahogy ez már valóban itt többször is elhangzott - az Európai Unió irányelve a lőfegyverek megszerzésének, tartásának ellenőrzéséről szól, és itt az ellenőrzés szón van a hangsúly.

Az Unió tehát nem kíván beleszólni abba, hogy az egyes tagállamok kinek milyen feltételek mellett engedélyezik a lőfegyver tartását. Az uniós irányelv pusztán azt kívánja elérni, hogy ellenőrizhető legyen a lőfegyverek megszerzése, illetve tartása, arról kíván csupán informálódni, hogy az egyes tagállamokban engedélyezett fegyverek az Unión belül hol találhatók, az Unión belüli mozgásukat kívánja figyelemmel kísérni. Valójában tehát a közösségi jog, a fegyverek, lőszerek Unión belüli mozgásáról kíván informálódni, és nekünk, akik május 1-jétől teljes jogú tagjai leszünk az Európai Uniónak, ehhez az információs cserehálózathoz kell csatlakoznunk.

Az adatkezeléssel kapcsolatos kérdések azok, amelyek jelen javaslatnak a döntő részét képezik, és ezen a szemüvegen keresztül kell vizsgálni ezt a javaslatot. A mi fegyverkereskedőink, sportolóink, vadászaink csak akkor tudják az Unió területére magukkal vinni lőfegyvereiket 2004. május 1-jétől, ha érvényesítjük az uniós előírásokat, ami annyit jelent, hogy bevezetjük az európai lőfegyvertartási engedélyt, ami egy teljesen új okmány lesz, gyakorlatilag a lőfegyver útlevele lesz ez a dokumentum. Ezzel a közhiteles okmánnyal tudja ugyanis valaki bizonyítani az Európai Unión belül, hogy jogszerűen birtokolja a nála lévő lőfegyvert.

Arról van tehát szó, hogy a lőfegyverek, lőszerek ellenőrzése, nyilvántartása várhatóan precízebb lesz, ami természetesen számunkra, magyarok számára is jelentős előnyt jelent. Azzal, ha van egy alapos nyilvántartás, nyilvánvalóan a bűnüldözés is hatékonyabbá válik, bár itt meg kell jegyezni, hogy aki e témával foglalkozik és foglalkozott, az nagyon jól tudja, hogy nem az engedéllyel birtokolt fegyverekkel követik el a bűncselekményeket, és mivel ezekkel a látkörön kívüli fegyverekkel követik el a bűncselekményeket, ezért ezen a területen hiába szigorítunk, eredményt ebből a szempontból elérni nem tudunk.

Visszatérve mondanivalóm elejére, ismét hangsúlyozom, hogy a tagállamok önmaguk engedélyezik a lőfegyvertartást, tehát az előttünk fekvő törvényjavaslat is egy bizalmi elv meghonosításáról szól.

(13.50)

Azaz bíznunk kell abban, ha egy francia, belga vagy görög állampolgár belép hazánkba, akkor az ő lőfegyvertartási engedélye számunkra is megfelelő, hiszen az állampolgársága szerinti lőfegyvertartási szabályoknak megfelel. Minden tagállam tehát maga alakítja ki az úgynevezett szűrőrendszerét, és ezt az Európai Unió tagállamai elfogadják, megbíznak a másik tagállam ilyen jellegű eljárásában. Úgy látom, nemcsak ennek a törvényjavaslatnak a vitájával kapcsolatban, hanem itt az elmúlt napokban a parlament vitájában részt vevő törvényjavaslatokkal kapcsolatban is, hogy ez a bizalom a részünkről még nagyon enyhe, és azt hiszem, hogy ezen erősíteni kell.

Ahhoz tehát, hogy május 1-je után lehetővé tegyük a fegyverkereskedelmet a tagállamok között, lehetővé váljon a sportcélú, vadászati célú lőfegyverek Unión belüli mozgása, meg kell alkotnunk ezt a törvényt. A Szabad Demokraták Szövetsége, miután tudomásunk van arról, és ez többek között a rendészeti bizottságban is elhangzott, hogy az előttünk fekvő tervezettel az Európai Unió bizottságai is egyetértettek - bár az egyes fogalommeghatározások pontosabbá tétele érdekében módosító indítványokat kívánunk mi is benyújtani -, támogatja a törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu