JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista frakció támogatja a beterjesztett törvényjavaslatot. A cím jól jelzi, hogy mit tartalmaz az előterjesztés: az Európa-tervvel és az európai uniós csatlakozással kapcsolatos, belügyi ágazatba tartozó egyes törvények módosítását.

Összesen öt törvény kisebb módosítását tartalmazza a javaslat. Mint ahogy a miniszter asszony expozéjában is elhangzott, először a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. számú törvénynek az európai uniós normáknak, alapelveknek megfelelő, közlekedési igazgatási tevékenységgel összefüggő, illetve az ahhoz kapcsolódó nyilvántartásokra vonatkozó adatvédelmi rendelkezésekkel is összhangban lévő új szabályainak a meghatározása és természetesen a meglévő szabályok, fogalmi meghatározások pontosítását tartalmazza az előterjesztés.

A második és a harmadik törvény, amelynek módosítását tartalmazza az előterjesztés, a - röviden - építésügyi törvényt érinti, illetve az építési kamaráról szóló 1996. évi LVIII. törvény gyakorlatilag egy kölcsönös elismerésről szóló rendelkezést tartalmaz, amely, úgy gondolom, számunkra is mindenképpen előnyös, másrészt kötelező is, tehát itt nem megkerülhető dologról van szó.

A negyedik és ötödik törvény az Európa-tervvel kapcsolatos, egyrészt a személy- és tárgykörözésről szóló 2001. évi XVIII. számú törvény és a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosítása. Mindkét módosítás különleges szabályokat tartalmaz annak érdekében, hogy a kiskorúakkal kapcsolatos eljárási szabályok gyorsabb, korrektebb, pontosabb eljárást biztosítsanak.

Azt gondolom, hogy nagyon nagy vita nem lesz ezen előírásokkal kapcsolatban, és ha a parlament e módosításokat jóváhagyja, ezáltal a magyar jogrend egyrészt megfelel az uniós elvárásoknak, másrészt az Európa-tervben megfogalmazott célokat is szolgálja. Éppen ezért kérem a képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslatot.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu