JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Nyitray képviselő úrnak mondanám, hogy a kormány és a kormánypártok a dolog lényegéből fakadóan megoldásra és nem konfliktusgerjesztésre törekszenek. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy amikor ez a lehetőség önök előtt volt nyitott, akkor arra kényszerültek, hogy arcpirító módon visszavonják a törvényjavaslatot a parlament elől azért, mert az akkori kormánypárti frakciók sem értettek vele egyet. Ez nem jelenti azt, hogy ez a kérdés, amit ön felvet, ne lehetne egy megtárgyalandó kérdés ma a magyar parlamentben, de nem ennek a törvénynek a kapcsán. Ez a törvény arra való, hogy az uniós csatlakozás kapcsán azokra a szükséges korrekciókra, amik a jelenlegi helyzetet megkönnyítik, és a jövőben is biztosítják, választ adjon, és erre választ is ad.

Szeretném felhívni az ön figyelmét, hogy azzal, amit a jogos önvédelemről említett, ugyan nem így fogalmazott, de amikor az ember adott esetben minden eszközzel a saját életét, a családja életét, a vagyonát menti, védekezik, én messzemenőleg egyetértek, és emlékeztetnék rá, hogy nem olyan régen éppen egy fegyverrel egy betörőt fenékbe lőttek. Minden tiszteletem az úré, hogy volt benne ennyi kurázsi, hogy próbálkozott védekezni, de természetesen majd körbe kell járni, hogy a jog mennyire respektálja ezt a dolgot.

Ugyanakkor a másik érve, hogy csak azért fegyvereket engedélyezni vagy betiltani, mert sokan vagy kevesen haltak meg, az annyira nem állja meg a helyét, hogy emlékeztetném önt, hogy ha így vizsgálnánk a kérdést, akkor atombombát is tarthatna mindenki, hiszen Európában elég hosszú ideje senki nem halt meg atombombától, ugyanakkor nyilván egyetérthetünk benne, hogy azért atombombát nem kellene otthon tartani.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

(14.30)

Forrás: parlament.hu